Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Lucent Technologies jelezte, hogy üzleti évének negyedik negyedében a vártnál nagyobb ütemben esnek majd vissza bevételei, vesztesége pedig minden elképzelést felülmúl majd. A távközlési berendezéseket gyártó cég 20-25 százalékos forgalomvisszaesés mellett 2,21-2,36 milliárd dolláros bevételre számít, szemben a piac által várt 2,7 százalékos süllyedéssel, illetve 2,87 milliárd dollárral. Az eredmény is sokkoló lehet, az elemzői előrejelzésekben szereplő, részvényenként 16 cent veszteség helyett 45 cent mínuszra van kilátás. A Honeywell sem kápráztatta el a befektetőket. Az ipari konglomerátum még a tegnapi tőzsdezárás után jelentette be, hogy nem tudja tartani sem a harmadik negyedévre, sem pedig az év egészére kitűzött eredménycéljait, ugyanis a gazdaság - ezen belül pedig különösen a légiipar - nem akar lendületbe jönni. A Honeywell kevesebb mint két hónapon belül immár másodszor fújt profitriadót: a folyó negyedévet tekintve a korábbi 52 cent helyett immár 50 centes részvényenkénti eredményre vár, 2002. egészét illetően pedig 2,05 dollár helyett pontosan 2 dollárra számít, szemben a piaci konszenzus szerinti 60 centtel, illetve 2,27 dollárral.