Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Több, mint hat éve nem látott zuhanással reagáltak a Heineken-részvények arra a bejelentésre, amelyet a társaság szóvivője tett. Albert Holtzappel közölte, hogy immár nem számítanak a 2003-as nettó profit növekedésére. A Heineken vezérigazgatója ugyanakkor áprilisban még nyereségbővüléssel kecsegtette a befektetőket. A társaságot - csakúgy, mint versenytársait - elsősorban az sújtja, hogy az európai és az amerikai fogyasztók egyre kevesebbet költenek a prémium márkákra, s ehhez jött még a dollár gyengülésének hatása is. Csak ez utóbbi hatás 30 millió eurót húz ki a cég zsebéből az idén, ami 10 millióval több a vártnál, ráadásul ebből 25 millió az első félévben jön össze. (A vállalati beszámolóknál megszokott okok a Heinekent panaszai között is megtalálhatók, azaz az iraki háború, a lassú gazdasági növekedés, és a SARS-járvány is visszavetette az eladásokat.) A Bloomberg összeállítása szerint a Heineken-papírok dél előtt közel 8 százalékos mínuszban voltak az amszterdami börzén, ám a reggeli órákban még 9,3 százalékos zuhanásnál tartott a részvény.