A Qantas elnök-vezérigazgatója, Alan Joyce szerint a kormányok ragaszkodni fognak ahhoz, hogy a nemzetközi utazók rendelkezzenek oltási igazolvánnyal. Szerinte számos ország vezetése tárgyal az oltottságról, mint a belépés feltételéről, de ha nem is születik erről egységes döntés, a légicég saját politikát szándékozik követni, aminek ez a része lesz - írja az Euronews Joyce BBC-nek adott interjúja alapján.

"Kötelességünk a velünk utazók és a dolgozóink biztonságát garantálni. Szavatolni azt, hogy a fedélzeten mindenkinek az egészsége, kivétel nélkül biztonságban legyen" - érvelt a vakcinaútlevél kötelezővé tétele mellet. Úgy véli, hogy az utasok is erre hajlanak, mivel egy felmérésük szerint a megkérdezettek 90 százaléka gondolja azt, hogy a nemzetközi utat tervező embereknek egyszerűen muszáj megkapniuk a védőoltást, annak ellenőrzésére pedig legyen vakcinaútlevél.

Maga az Egészségügyi Világszervezet nem tartja viszont ezt jó ötletnek: Bernardo Mariano, a WHO tájékoztatási igazgatója azt mondta, nem tartják elfogadhatónak, hogy a vakcinaútlevél az utazás feltétele legyen.

A légi személyszállítás ágazata a tavalyi évben 75.6 százalékos utasszám-csökkenést szenvedett el a koronavírus-járvány miatt, ami miatt kérdéses, hogy be lehet-e vállalni egy ilyen korlátozást.