A svájci székhelyű PWRstation kifejlesztett és piacra is dobott egy olyan, konténer alapú napelemes rendszert, amely gyorsan és modulárisan telepíthető, mostoha körülmények között is. A rendszer könnyen nyitható és visszahúzható, egyszerűen áthelyezhető, így olyan térségekben lehet ideális a használata, ahol a helyhez kötött (nap)energia telepítése valamilyen okból nem lehetséges.

A konstrukció kulcseleme a cég által kifejlesztett Exorac Tryptic állványtechnológia; ez teszi lehetővé, hogy egyetlen konténerbe szerelt (a valójában két) állványon akár 30 napelemet is úgy helyezzenek el, hogy azok lényegében egyetlen mozdulattal üzembe is helyezhetők.  Az állvány leegyszerűsítve úgy működik, mint a harmonika rendszerű kihúzható ruhaszárító: a 15, egyenként 375 watt (W) teljesítményre képes napelemes panel befogadására képes konstrukciót duplán tudják becsomagolni egy-egy konténerbe.

A struktúra egyszerűen, újra konténerré összecsomagolható, így védhető például az időjárás okozta károktól (mint például a hurrikán), de a rongálásoktól és a lopástól is.

Egy 40 lábas konténerterméken dolgozunk a katonai és a sürgősségi elhárítási piacon, ahol ez a méret és teljesítmény szükséges, és amely így már kevesebb mint fél óra alatt be és kirakható" - magyarázta a PV Magazinnak Roberto Albertella, a vállalat vezérigazgatója és alapítója.

A PWRstation konténer összetettebb és drágább, mint a hagyományos napelemes berendezések. Ennek oka, hogy speciális igényekre készül: úgy kellett megépíteni, hogy nem csak a helyszűke, de a súlyhatár is fontos tervezési tényező. Arra az összetett kihívásra, hogy a konstrukció könnyen mozdítható, telepíthető és áthelyezhető legyen, illetve hogy olyan területen biztosíthasson energiaellátást, ahol a helyhez kötött telepítés, illetve az ellátási logisztikától függés (mint például a dízel aggregátorok esetében) nem jelenthet megoldást, a svájci cég napelemes állványonként 6350 svájci frankos (forintra átszámoltan több mint kétmillió forintos) áron tudott megoldást kínálni.

Kép: PWRSTation

Ebből a szabvány méretű konténerekbe kettő építhető be, de az előzetes felmérések szerint igény a 300 kW és 3 MW közötti rendszerekre van leginkább, ami több konténer telepítését és összekapcsolását jelentheti egy-egy célterületen. A svájci rendszert többek között a Schneider Electric is megvásárolta már, a berendezéseket elsősorban az európai és ázsiai piacra szánják, illetve az olyan hurrikán régiókba, mint a karib-tengeri. 

Mobilitásban és felhasználási területek alapján igen hasonló elvek alapján épít és telepít a magyar Continest is, igaz, a szentendrei cég összecsukható konténerei elsősorban szállást, zárt, fedett épületteret biztosítanak.