A Renault három év után először zárt profittal egy teljes pénzügyi évet. A francia cég a vártnál nagyobb, 888 millió eurós (316,88 milliárd forintos) nettó nyereségről számolt be 2021-re, és 3,6 százalékos működési árrést ért el. A "Renaulution" terv 2023-ra 3 százalék feletti árrést célzott meg.

A vállalat 2019 és 2021 között 2 milliárd euróval csökkentette a fix költségeket, egy évvel a terv előtt. A javuló pénzügyi helyzetnek köszönhetően a Renault közölte, hogy a világjárvány idején kapott 4 milliárd eurós állami támogatás visszafizetését 2023 végéig, a 2024-es határidő előtt kívánja teljesíteni. Viszont ehhez a 2021-es évre nem javasolt osztalékot - számolt be a Reuters.

A Renault-t megrázta Carlos Ghosn, a japán Nissannal kötött szövetség vezéralakjának 2018-as letartóztatása, majd a Covid-19 járvány súlyos csapást mért rá. Az új vezérigazgató, Luca de Meo azonban a "Renaulution" tervvel válaszolt, amely a költségek csökkentésére és az érték hangsúlyozására irányult a mennyiségek helyett, ami most meghozza gyümölcsét, lehetővé téve a vállalat számára, hogy az elektromos autók terén a riválisok, például a Tesla és a Volkswagen utolérésére összpontosítson.

A múlt hónapban a Renault és a Nissan közölte, hogy szorosabban fognak együttműködni az elektromos járműveken, miközben részletezték ötéves, 26 milliárd dolláros beruházási tervüket. A Renault márka célja, hogy 2030-ra teljesen elektromos legyen. A Mitsubishi Motors viszont állítólag csak nemrég értesült arról, hogy a Renault esetleg különálló egységbe költözteti belsőégésű motorokkal és hibridekkel kapcsolatos tevékenységét.

A Renault azt is közölte, hogy hat éve hivatalban lévő pénzügyi vezetője, Clotilde Delbos teljes munkaidőben átveszi a Mobilize üzletág vezetését, amely része annak a stratégiának, hogy 2040-re szén-dioxid-semlegessé váljanak Európában. Továbbra is de Meo helyettese marad, és a pénzügyi vezetői poszton az ő helyettese, Thierry Pieton követi majd.

A Renault részvényárfolyama 0,4 százalékkal emelkedtek a bejelentést követően, miután a korábbi kereskedésben 4,8 százalékos pluszban voltak már.