Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a vállalat 28 millió lej (2,3 milliárd forint) adósságot halmozott fel a román környezetvédelmi alappal szemben, ezért eljárás indult ellene, aminek során most zárolták a bankszámlákat. Azonban az intékedés nem indokolja a vállalat lépését, és felszólította a Blue Air vezetőit: forduljanak a környezetvédelmi alaphoz az adósságok újraütemezése érdekében, azonnal indítsák el a tervezett járatokat, és tegyenek eleget az utasokkal szemben vállalt kötelezettségeiknek.

Az ügyben Nicolae Ciuca miniszterelnök is megszólalt, aki a helyzet rendezésére szólította fel az érintett feleket. Szerinte megengedhetetlen, hogy 3 ezer ember várakozzon a repülőtéren.

A román hírtelevíziók kedden arról számoltak be, hogy az utasok idegesen próbáltak magyarázatot követelni a légitársaság képviselőitől a járatok törlésének okáról.

A cég az államot hibáztatja

A vállalat kedden kiadott közleményében a román állami hatóságokat hibáztatta a kialakult helyzetért. A Blue Air szerint a mostani helyzethez az is hozzájárult, hogy nyáron a román fogyasztóvédelem vezetője arra buzdította az embereket, bojkottálják a légitársaságot, ami 5 millió euró veszteséget eredményezett a cégnek. A fogyasztóvédelem vezetője nyáron azért bírálta a diszkont légitársaságokat - közöttük a Blue Airt is -, mert gyakran töröltek járatokat, és állítása szerint olyan járatokra adtak el jegyeket, amelyekről már előre tudták, hogy nem tudják elindítani.