A Boston Consulting Group 14 országból 100 olyan társaságot gyűjtött össze - 1,5 ezer milliárd dollár 2007-es összesített árbevétellel -, amelyek vagy felzárkózóban vannak régi multinacionális riválisaikhoz, vagy már le is hagyták őket. Amennyiben e multik valamelyikét elsöpri a globális válság, sok feltörekvő cég áll készen arra, hogy a helyükbe lépjen - állapítja meg az elemzés. A 100 cég az ipar széles spektrumát öleli fel: a nyersanyag-kitermelésben és fémiparban 20 cég, az élelmiszer- és ital-ágazatban 13, az autó- és autóalkatrész-gyártásban 10 tevékenykedik. E 100-as listán Európát csak Oroszország (6 cég, köztük a Gazprom, a Lukoil és a Szeversztal) és Magyarország képviseli: itthonról a Richter Gedeon került fel a listára. Nem meglepő viszont, hogy erős túlsúlyban vannak a kínai és az indiai cégek, előbbiek 36-an, utóbbiak 20-an vannak a felsorolásban, de jelentős a brazilok (14 társaság) jelenléte is. Első ízben kerültek fel a listára közel-keleti vállalatok: négy cég az Egyesült Arab Emirátusokban, egy pedig Kuvaitban található. A BCG elemzése szerint ez azt jelzi, hogy a szóban forgó országok igyekeznek gazdaságukat mind inkább függetleníteni az olajtól és a földgáztól.