Románia és Kanada kapcsolatának elhidegülésével fenyeget az évek óta tartó a fekete-tengeri offshore olaj- és gázkincs feltárására és kitermelésére kötött szerződés körüli vita, miután Bukarest és a Sterling Resources Ltd. olajtársaság továbbra sem tud megegyezni a vitatott terület kitermelési jogáról. A kanadai cég megelégelve a több éve tartó állóháborút úgy döntött: nemzetközi segítséget kér az ügy mielőbbi rendezése érdekében - tudta meg a Napi.

A Sterling első lépésként a két ország által korábban aláírt, a gazdasági kapcsolatokat erősítő keretszerződésben foglaltak szerint hivatalosan is kéri a vitarendezési eljárás megkezdését - tájékoztatta a Napit Mark Beacom a Sterling Resources Ltd. alelnöke. A román kormány évek óta diszkriminatív módszerekkel próbálja megakadályozni a Sterling román leányát a Midia Resources Srl-t abban, hogy megkezdje az előző kormánytól koncesszióba kapott fekete-tengeri gázmezők kiaknázását - tette hozzá a kanadai cég romániai érdekeltségeiért felelős szakember. Beacom ugyanakkor nem hiszi, hogy a jogszabályok szerint rendelkezésre álló hat hónap alatt sikerül egyezségre jutni Bukaresttel, ezért jogi útra készül terelni az ügyet.

Az évek óta tartó háborúskodás és a román hatóságok által koholt valótlan vádak súlyos károkat okoztak a vállalatunknak, amelyekért a Sterling a bíróságon követel majd anyagi elégtételt melynek mértéke a koncessziós szerződés értékével lesz egyenlő - állítja Beacom.

A Sterling-botrány 2009 robbant Romániában, amikor kiderült, hogy az Ukrajnától peres úton frissen megszerzett 9700 négyzetkilométeres kiterjedésű fekete-tengeri kontinentális talapzat és a Kígyó-sziget alatt rejlő szénhidrogénkincs egy részének kitermelési joga több éve a kanadai Sterling Resources Ltd. román leánya, a Midia Resources Srl. birtokában van.
Az Emil Boc vezette kabinet azóta mindent elkövet, hogy Románia számára az előző kormány által aláírt igen előnytelen koncessziós szerződést semmisé nyilvánítsa. A cél az, hogy a Pelikán XIII és Midia XV-ös jelzésű övezetben a becslések szerint 50 milliárd köbméter földgáz és mintegy 278 millió tonna kőolaj ne kerüljön a kanadaiak kezébe.

A miniszterelnök korrupcióval vádolja Calin-Popescu Tariceanu előző kormányfőt és az ásványtartalékok országos ügynökségének (ANRM) akkori elnökét, Bogdan Gabudeanut, a koncessziós szerződés felülvizsgálatát pedig a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztályra (DIICOT) bízta.

A Sterling Resources eközben több mint 56 millió dollárt költött próbafúrásokra és geológiai tanulmányokra, befektetéseinek összege 17 év alatt meghaladta a 130 millió dollárt.