Az ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélgyártója 792 millió dolláros, részvényenként 57 centes nettó veszteségről számolt be a második negyedév vonatkozásában, szemben az egy évvel korábbi 5,84 milliárd dolláros, részvényenként 4,19 dolláros nyereséggel. Az elemzők előzetes várakozása 336 millió dolláros veszteségről szólt - írja a Bloomberg.

Az eredményt 1,2 milliárd dollárral rontották raktárkészlet-leírások, illetve az elbocsátásokra elkülönített céltartalékok. Az árbevétel 15,2 milliárd dollárja 60 százalékkal maradt az egy évvel korábbi szint alatt. Az idei év első felében várakozásaik szerint már elérik a visszaesés mélypontját. A negyedév során 17 millió tonna acélt szállított a társaság, 47 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A harmadik negyedévre 1,4 és 1,8 milliárd dollár közötti EBITDA-t valószínűsít az Arcelor, az acél átlagos ára pedig a jelenlegi szint közelében, esetleg enyhén alacsonyabban alakulhat várakozásaik szerint. Az elemzői kilátások szerint visszatérhet a gyártó nyereségessége az árak növekedése és a kereslet fellendülése következtében. A vállalat részvényárfolyama 7,9 százalékot esett a mai kereskedésen, ami az elmúlt két hónap legrosszabb értékét jelenti.