Kedden közzétett gyorsjelentésében a Walmart közölte: profitja üzleti évének január 31-én végződött negyedik negyedévében éves összevetésben 42,1 százalékkal, 2,18 milliárd dollárra csökkent. Az üzemi eredmény 28 százalékkal, 4,5 milliárd dollárra esett, míg a konszolidált árbevétel 4,1 százalékkal, 136,3 milliárd dollárra nőtt.

A kiskercég internetes eladásai 23 százalékkal nőttek, jelentősen lassult a növekedési ütem az előző negyedévben mért 50 százalékhoz képest.

Az egyszeri tételeket nem számítva, 1,33 dollár lett a részvényarányos nyereség, ami valamivel rosszabb az elemzők által várt 1,37 dollárnál.

A nyereséget jelentősen csökkentették a béremelés költségei, de gyorsan terjeszkedő és növekvő riválisával, az elektronikus kiskereskedelemmel foglalkozó Amazonnal vívott árháború is megtette a hatását. Novemberben a Walmart először ért elérhető közelségbe az Amazon.com által kínált árakhoz.

Az új előrejelzés szerint a vállalat nettó árbevétele 1,5-2,0 százalékkal növekedhet az új pénzügyi évben, az egy részvényre jutó nyereség pedig a 4,75 és 5,0 dollár közötti sávban lehet. Az Egyesült Államokban folytatott internetes kereskedés forgalma nagyjából 40 százalékkal bővülhet.