Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rupert Stadler a védője által felolvasott vallomásban elismerte, hogy bár legkésőbb 2016 júliusában tudomást szerzett az Audi egyes dízelmotor-típusainál alkalmazott manipulációról, mégis utasítást adott az érintett gyártmányok forgalmazására, illetve nem akadályozta meg értékesítésüket, amivel csalást követett el.

Bűncselekménye mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagen és 112 ezer Porsche márkájú kocsit érint, amelyekhez az Audi szállította a motort.

Enyhített a büntetésén a beismerő vallomás

A volt vállalatvezető a bírósággal áprilisban, az ügyészség beleegyezésével kötött szóbeli megállapodása alapján viszonylag enyhe szankcióra, felfüggesztett szabadságvesztésre és 1,1 millió euró pénzbüntetésre számíthat a beismerő vallomásért cserébe. A bíróság június végén hozhat ítéletet.

Rupert Stadler az első vállalatvezető, aki Németországban bíróság elé kerül a VW dízelbotránya miatt.

Csalás mellett hamis állítások okirati hitelesítésében és a fogyasztókat hamis állításokkal megtévesztő, jogsértő reklám terjesztésében való közreműködéssel is megvádolták.

Vádat emeltek az Audi motorfejlesztési részlegének korábbi vezetője, Wolfgan Hatz és két volt fejlesztőmérnök ellen is, akik az Audi, a Volkswagen és a Porsche gyártmányaihoz készült manipulált dízelmotorok kifejlesztésében vettek részt. Ők már korábban mind beismerő vallomást tettek.

Dízelbotrány: kártérítést kell fizetnie a Volkswagennek az autóvásárlóknak

Egy német szövetségi bíróság úgy döntött, hogy a Volkswagennek kártérítést kell fizetnie azoknak az autósoknak, akik manipulált dízelmotorral szerelt járműveket vásároltak. Akár az autók visszavásárlására is kérhetik a céget. Nagyon nagy ütést jelent ez a gépjárműgyártó számára a hazai piacon. Bővebben>>>

A győri gyárat vezette egy évtizeden át

Rupert Stadlert 2007-ben tették meg a Győrben motorgyárat működtető Audi vezetőjének. Az anyavállalatnál kirobbant dízelbotrány a harmadik évben érte el, 2018-ban vonták eljárás alá, szökés veszélye miatt négy hónapig előzetes letartóztatásban tartották. Az Auditól 2019-ben menesztették, pere 2020-ban kezdődött.

A VW dízelbotránya 2015 szeptemberében robbant ki, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a vállalatcsoportot, hogy

a Volkswagen olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán.

A VW elismerte a csalást. Az érintett csaknem 11 millió járműből 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen és az Audi mellett a Bentley, a Bugatti, a Cupra, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

Újabb dízelbotrány a láthatáron?

Dél-koreai autómárkákhoz használt, a károsanyag-kibocsátási adatokat meghamisító eszközök használata miatt indított vizsgálat keretében szoftvereket és tervdokumentumokat foglaltak le Németországban és Luxemburgban - közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust). Bővebben>>>