A Volkswagen cseh divíziója várhatóan nem tudja 2014 előtt teljesíteni azt a tervét, hogy évi egymillió gépkocsit értékesítsen, vagyis a korábban jósolthoz képest három évet csúszik e célszám elérése - jelentette ki a Skoda Auto AS vezérigazgatója a genfi autószalonon. A Bloomberg beszámolója szerint Reinhard Jung közölte: még a Skoda sem tudja elkerülni a közép- és kelet-európai újautópiac 40 százalék körüli visszaesésének hatásait. Az európai iparági szövetség, az ACEA szerint az európai autógyártás volumene az idén 25 százalékkal csökkenhet, szemben a korábban jósolt 15 százalékos mínusszal. Az eurózóna gazdasága eközben mélyebbre süllyedhet az euró bevezetése óta először beköszöntő recesszióban, az ECB például immár 2,2-3,2 százalékos GDP-visszaesést vár. Tavaly a Skoda a 2007-eshez képest 7,1 százalékkal több, 675 ezer járművet adott el, ám Jung szerint nehéz lesz megismételni a 2008-as teljesítményt. Hozzátette: azt szintén nehéz megjósolni, hogy miként alakul az üzletmenet az idén. A Skoda az év elején a négynapos munkahét bevezetésével reagált a kereslet csökkenésére, de vissza kellett térnie a normál, ötnapos rendszerre, amiben része volt az újautó-vásárlást segítő németországi program generálta keresletnövekedésnek is. Jung megjegyezte: az üzletmenet igen egészséges, mármint a piac egészéhez képest.