A német autógyártó társaság az európai piac gyengesége és a kínai piacon egyre élesedő verseny miatt évente legkevesebb 3 milliárd euró megtakarítására kényszerül, hogy teljesíteni tudja célját, az adózás előtti árbevétel-arányos nyereség (ROS) 10 százalékra emelését - írta a Manager Magazin az internetes kiadásában.

A cég már szeptemberben közölte, hogy az idén biztosan nem sikerül elérni a 2011-es 5 milliárd euró adózás előtti nyereséget a személygépkocsi üzletágában, a Mercedes-Benz Cars divízióban. Jövőre még nehezebb lehet a piaci környezet, Európa és Kína után az amerikai piac is gyengülhet. További probléma, hogy késik az S-osztályú limuzinok új generációjának fejlesztése, a friss modell 2013-ra tervezett premierje így három hónappal csúszik - írta a német magazin.

A beszámoló szerint a költségcsökkentést elbocsátások nélkül tervezik végrehajtani, de az előfordulhat, hogy a jelenlegi 4400 főnél kevesebb részmunkaidős dolgozót és kölcsönzött munkaerőt alkalmaznak majd.

A Mercedes-Benz és Mercedes-AMG, valamint a Smart és a Maybach márkájú gépkocsik mellett teherautókat és buszokat gyártó vállalatcsoport adózott eredménye a második negyedévben 1,515 milliárd euró volt, 11 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a Mercedes-Benz a már Kecskeméten is gyártott B-osztály modelljének köszönhetően a második negyedévben 370 400 járművet adott el, ami 4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest és új értékesítési rekordot.

A stuttgarti cég luxusautói azonban jóval kevesebb nyereséget termelnek, mint a hazai versenytársak gyártmányai; az idei első félévben a Daimler darabonként 3 621 profitot ért el, míg az Audi 4 242, a BMW 4 325, a Porsche pedig 16 826 euró nyereséget könyvelhetett el minden egyes értékesített gépkocsi után.

A világszerte 274 ezer embert foglalkoztató társaság október 25-én közli a harmadik negyedévben elért eredményeit.