Elsőként a The Times írta meg, hogy a cég a Houlihan Lokey befektetési bankkal tárgyalt arról, hogy eladná a szigetországi érdekeltségeit. Első körben felkutatnák a lehetséges érdeklődőket.

A Starbucksnak olyan cégekkel kell "megküzdenie" a fogyasztókért, mint a Pret A Manger, a Tim Hortons és a Costa - írja a portál.

A Retail Gazette kereskedelmi szakportál emlékeztet arra, hogy hónap elején a kanadai óriás, a Tim Hortons megnyitotta első londoni üzletét, és Kevin Hydes kereskedelmi igazgató idén legalább 30 egységet nyitna, jövőre pedig még ugyanennyit.

Nagy-Britanniában ezer Starbucks kávézó van, ahol 4 ezer embert foglalkoztatnak.

A Times beszámolója szerint még nincs szó egy hivatalos értékesítési folyamatról és a cég vizsgálja a stratégiai lehetőségeket a további működésre.

A Retail Gazette szerint a Starbucks külvárosi és kereskedelmi központokban lévő egységei talpra álltak a Covid óta, de a belvárosi kávézók szenvednek, mert az emberek otthonról dolgoznak.

A cégnek Nagy-Britanniában tavaly 328 millió font árbevétele volt 13,3 millió font nyereség mellett. 2020-ban 40,9 milliós veszteséget könyveltek el.