Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Boeing befejezte 787 Dreamliner modelljének statikai vizsgálatát, így az új óriásrepülőgép készen áll az első tesztrepülésre, amelyre akár már a jövő héten sor kerülhet - áll az amerikai repülőgépgyártó csütörtöki jelentésében. Ez két éves csúszás az eredeti tervhez képest, amely szerint 2007 végén kezdték volna a Dreamliner repüléstesztjét.

A Boeing nyilatkozata szerint a 787 Dreamliner első repülésére a végső repüléskészenléti vizsgálat, az amerikai légügyi hatóságok engedélyeinek átvétele és a gurulásteszt után kerül sor. A vállalat hozzátette, hogy a gurulás- és a repülésteszt egyaránt függ az időjárási viszonyoktól. A Wall Street Journal információi szerint már kedden sor kerülhet az első tesztrepülésre.

Az eredetileg 2007-re tervezett Dreamliner csúszását a megrendelők annak idején igen negatívan fogadták. Annak a híre, hogy a modell fejlesztése a végéhez közeledik, most azonban örömteli fogadtatásra lelt, a repülőgépgyártó részvényei decemberben látványosan emelkedtek. A nyitás előtti kereskedésben magyar idő szerint péntek délben a Boeing részvények mínusz 0,83 százalékon álltak.

Közben a cég legnagyobb riválisa, az európai Airbus A400M jelölésű új katonai szállítógépe első légi útjára indult pénteken Sevillából.