Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német RWE energiakonszern Magyarországon mint az Elmű-Émász áramszolgáltató, és mint a Mátrai Erőmű Mészáros Lőrinc éveit megelőző tulajdonosa ismert, pedig a cég évek óta "tud mást is". Most például az derült ki, hogy ha van ösztönző erő, szélerőműves beruházást is képes könnyedén a nyakába venni. Akár Lengyelországban is.

A Renewables Now portálon jelent meg a hír, miszerint az RWE környezetvédelmi engedélyt kapott ahhoz a 350 megawatt (MW) méretű szélerőmű projekthez, amit a lengyel vizeken fognak telepíteni és üzembe helyezni.

A FEW Baltic II elnevezés alatt futó beruházás során 25-44 tengeri (offshore) szélturbina telepítésére kerül majd sor a lengyel Balti-tengeren. Ehhez kapta meg most a  környezetvédelmi engedélyt a beruházást végző és majdan építtető RWE, mely az szélerőműhöz közeli Ustka város kikötőjét választotta ki projektüzemeltetési, illetve 25-30 évre szóló karbantartási munkálatok bázisaként.

Nem sok, de nem semmi

350 MW szélerőműves termelőkapacitás országos szinten nem sok. Akkor sem, ha Magyarországon jelenleg csupán 329 MW termelhet a kormány tiltó rendelkezései miatt. Lengyelországban úgy számolnak, hogy az országban 2040-re 11 GW offshore szélerőművi kapacitás működik majd, aminek felépítéséhez 2030-ra 30 ezer, 2040-re 60 ezer új munkaerő kitaníttatására és felvételére is szükség lesz. 

Az RWE az engedélykérelmet nem Németországban, hanem helyben írta meg: a cég lengyel leányvállalata (Baltic Trade & Invest Sp.)  a régióban található, északnyugat-lengyelországi Szczecin város regionális környezetvédelmi igazgatójának segítségével - két évnyi hatásvizsgálat elvégzése után adta be a dokumentumokat. Ezt bírálták most el kedvező eredménnyel.

Az Ustka-i kikötői hatósággal már alá is írták az előzetes telekbérleti szerződést, és az a terv, hogy a töltőállomást 2025-ig megépítik. Rögtön azután, hogy 2024-ben megkezdődhet a szélpark építése és telepítése. Úgy számolnak, hogy a 350 MW termelőkapacitás e térségben évente mintegy 350 ezer lengyel háztartás számra elegendő áramot fog tudni megtermelni. 

Beárazták magukat a németek

Az RWE egyelőre csak egy, de nem a legfontosabb szereplő a lengyel energiafordulathoz szükséges beruházások vállalói között. Mint azt korábban már megírtuk: a spanyol Iberdola 1200 MW méretben építkezik majd a lengyel PKN Orlen megbízásából, de emellett felesbe már bevásárolták magukat abban a Sea Wind nevű fejlesztői projektbe is, melynek a végén majd akár 7300 MW szélenergiatermelő potenciált is a lengyel áramhálózathoz csatlakoztathatnak majd.

Ráadásul a lengyel energiacégek közül se csak az Orlen aktivizálta magát: a PGE 2030-ra  2,5 GW offsohore szélenergiát akar tudni a portfóliójában, az Enea 6,5 GW-ot (igaz, csak 2040-re), a Tauron viszont 2025-re 1 GW-ot szeretne elérni, hogy aztán, 2030-ra 65 százalék feletti szintre juthasson a megújuló energiatermelői részarányával.