A Saitec Offshore Technologies 2025-ig egy 50 MW-os, kereskedelmi forgalomba hozatal előtti kísérleti úszó szélerőművet akar építeni a Földközi-tengeren - írta meg az Offshore Wind. A Costa Brava partjainál építendő platform öt, egyenként 10 MW-os szélturbinát köt majd össze úgy a telepítése során, hogy egy saját szabadalmú alap segítéségével a hálózatba rendezést is nagyban megkönnyíti majd.

A spanyol tervezőcég a SATH úszó talapzat koncepciójával kapcsolatosan egyelőre különböző engedélyre vár, de a térségben megkezdte a környezeti hatástanulmány elkészítését is. A projekt helyszíne egy azon területek közül, amelyek a spanyol kormány energetikai fejlesztési terveiben is, illetve a tengeri területrendezési terveiben is a tengeri szélenergia kiemelt felhasználású területeként szerepel.

A Saitec szerint viszont az is fontos, hogy a területet megfelelő szélerősségi és -mennyiségi, illetve vízmélységi feltételekkel rendelkezik. A kísérleti teleptől azt várják, hogy a szélturbinák potenciálisan 50 ezer otthon áramigényét tudja majd biztosítani. A Medfloat Pilot Parc névre keresztelt szélerőmű tesztelése során azonban az energetikai lehetőségeken túl a halászattal és az akvakultúrával való megosztott felhasználás lehetőségeit is vizsgálja - tette hozzá az Offshore Enrineer. 

Spanyolországban, ahol az elmúlt években számos új fejezetet nyitottak az energiaátmenet felgyorsítása érdekében (befedik napelemekkel a Navarrai csatornát, hamarabb kivezetik a szenet és az atomot az energiamixből, mint azt korábban tervezték stb.), a korábbi évtizedekre jellemző, szárazföldi szélenergia hasznosítás mellett kiaknázandó területnek jelölték ki az ország körüli tengeri partvidéket is. A Saitec most bejelentett terve sem előzmény nélküli: egy éve Bilbao közelében egy 45 MW-os kísérleti projekt elindításáról adtak hírt.