A cég kedden azt közölte, hogy a december végével záródott negyedévben az adózott eredménye 594 millió dollár, részvényenként 10 cent lett az egy évvel korábbi 337 millió dollár, részvényenként 6 cent veszteség után.

A szakértők által inkább követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség 42 centre emelkedett az egy évvel korábbi 36 centről, de így is elmaradt a szakértők által becsült 50 centtől.

QP | Quality Placement

A Pfizer negyedéves bevétele 12 százalékkal, 11 milliárd 684 millió dollárra nőtt, felülmúlta a várt 11 milliárd 480 millió dollárt - írja az MTI.

A vakcinák kidolgozásával foglalkozó ágazat bevétele 2 milliárd dollár volt, 17 százalékkal meghaladta a 2019 utolsó negyedévit.

A gyógyszergyártó kedden megemelte a folyó pénzügyi év részvényarányos eredményére vonatkozó várakozását, azt 3,00-3,10 dollárról 3,10-3,20 dollárra módosította.

Emellett idén 59,4-61,4 milliárd dollár bevételre számítanak, nagyobbra a szakértők által becsült 56,72 milliárd dollárnál.

A cég azzal számol, hogy az új koronavírussal szemben kifejlesztett oltóanyagának az eladásából mintegy 15 milliárd dollár bevételre tesz szert az idén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!