Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A harmadik negyedévben a JPMorgan 2,5 milliárd dollár nettó nyereséget ért el, az egy évvel korábbi 1,42 milliárd után, a részvényenkénti eredmény (EPS) 39 centről 71-re emelkedett. A Bank One tavalyi bekebelezéséhez kapcsolódó, 221 milliós rendkívüli tételt leszámítva az egy részvényre jutó üzemi eredmény 75 cent volt, szemben az elemzők által prognosztizált 72 centtel. A befektetési banki tevékenység eredménye 70 százalékkal 1,1 milliárd dollárra emelkedett, de szépen hozott a konyhára a friss tevékenységnek számító energia-kereskedelem is. A bank a jelentéssel együtt közölte: a vártnál hat hónappal korábban, már az év végén távozik posztjáról William Harrison elnök-vezérigazgató, helyére Jamie Dimon, jelenlegi ügyvezető kerül.