Jenyikejev szerint 114 üzletközpontban határidő előtt megszüntették a megállapított szabálysértéseket. Az igazgató közölte, hogy az országban található 85 ezer nagy látogatottságú objektum közül az elmúlt két hónapban 63 ezerben tartottak ellenőrzést. A tárcavezető július 30-án terjeszti majd jelentését a kormány elé.

Jenyikejev korábban úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium szakemberei az általuk ellenőrzött objektumok csaknem felében, 30 ezer üzletközpontban tapasztalták a tűzrendészeti előírások súlyos megsértését; több mint 10 ezer helyen az automata tűzoltó berendezések működésében fedeztek fel hibát, 16 ezer esetben pedig a vészkijáratok kialakításával kapcsolatban merültek fel kifogások. Mint mondta, több mint ezer objektum ezek közül ugyanúgy átalakított raktár- vagy gyárépület volt, mint a Kemerovóban kiégett Zimnyaja Visnya pláza - írja az MTI. (Gigapláza épül Kelenföldön.)

A kemerovói tragédia ügyében indított nyomozás az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerdai közlése szerint megállapította, hogy a rendkívüli helyzetek minisztériuma kemerovói kirendeltségének vezetői, Alekszandr Mamontov és Grigorij Tyerentyjev felelőtlenül látták el feladatkörüket, megsértve a tűzrendészeti ellenőrzések végrehajtására vonatkozó belső előírásokat. A hatóság szóvivője szerint Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke utasítást adott annak kiderítésére, hogy ennek oka nem korrupció volt-e. Basztrikin emellett a tűzeset összes felelősének és okának megállapítását akarja, valamint azt, hogy a történtek alapján dolgozzák ki a megfelelő megelőző intézkedéseket.

A március 25-i kemerovói tűzvészben 60 ember, köztük 41 gyerek vesztette életét. A lángok a felső szinten, a mozitermekben lobbantak fel. Az önműködő tűzjelző berendezés nem működött, a manuálisan beindíthatót pedig az üzletközpont rendésze nem kapcsolta be. Az épületegyüttes tűzlépcsőin való mozgás akadályoztatva, több vészkijárat pedig zárva volt.

A kemerovói plázatűz miatt eddig 10 ember ellen indítottak büntetőeljárást az orosz hatóságok, nyolcukat még március végén őrizetbe vették.

Fotó forrása: Pixabay