A légitársaság kabinszemélyzetének kétharmadát - közel 19 ezer embert - tömörítő szakszervezet, az UFO közölte péntekre virradóra, hogy a sztrájk helyi idő szerint hajnali 5 órakor kezdődik és 13 óráig tart, de a munkabeszüntetés első napján, pénteken egyelőre csak a frankfurti repülőteret érinti.

A Lufthansa azt tervezi, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt törli járatai negyedét, összesen 64 gépről van szó. A légitársaság közlése szerint a sztrájk előre nem tervezett késéseket fog okozni.

Az UFO eddig szándékosan nem hozta nyilvánosságra, hogy mely reptereket érinti majd sztrájk, a Financial Times Deutschland című lap pedig korábban UFO-forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Frankfurtban és Münchenben tartanak munkabeszüntetést, de azt fontolgatják, hogy Berlinben sem állnak munkába a szakszervezeti tagok.

Nicoley Baublies, az UFO elnöke nem zárta ki, hogy az utaskísérők a hét végén is folytatják akciójukat, ha nem sikerül jobb belátásra bírni a vállalat vezetőit.

Az UFO 5 százalékos béremelést és egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a Lufthansa nem szervezi ki az utaskísérői feladatokat és nem alkalmaz kölcsönzött munkaerőt. Mindkét megoldás csökkenti a szakszervezet befolyását, és mérsékli a munkaadó költségeit is. A bértárgyalások kedden futottak zátonyra.

A Lufthansa a versenytársaknál átlagosan 22 százalékkal magasabb személyi költségcsökkentésre törekszik. Egyebek között mérsékelni akarja a túlóradíjat és a magasabb fizetési osztályokba tartozó utaskísérők bérét, s csökkenteni kívánja a kezdő fizetést, az új belépők bérét.

Jelenleg 12 hetes kiképzés után 1.533 euró a kezdő fizetés, amihez 16 százalék műszakpótlék járul. Az utaskísérő pályafutása során elérheti a 4.000 eurós fizetést, azok pedig, akik az utasok biztonságáért felelősek, havi 7.000 eurót is megkereshetnek a legnagyobb német légitársaságnál.

Mint a legtöbb európai légitársaság, a magas üzemanyagárak, valamint az ázsiai és a fapados társaságok versenye miatt a Lufthansa is veszteséges, a második negyedévben 20 millió euró működési veszteséget könyvelt el.