Az egyszámjegyű bevételnövekedést a Raiffeisen Bank elemzője úgy értékelte, hogy a cseh mobilpiac telítetté vált. Régiónkban egyébként - Szlovénia mellett - Csehországban a legmagasabb a mobilpenetráció, vagyis a lakosság mintegy 70 százaléka rendelkezik maroktelefonnal. Az Eurotel mindazonáltal jobb karácsonyi szezont zárt, mint versenytársai, s tavaly 1,07 millióval 3,24 millióra növelte ügyfelei számát, részben az olcsó, előre fizetett kártyák népszerűségének, illetve a cég ártámogatása révén elérhetővé vált készülékeknek köszönhetően. A társaság szóvivője kijelentette, hogy az Eurotel az új piaci szegmensből a legnagyobb részt hasította ki, ám az új ügyfelek kevesebbet költenek, így a profitnövekedési ütemet az üzemi költségek lefaragásával próbálták fenntartani. A társaság EBITDA-ja 10,04 milliárd koronáról 13,25 milliárdra nőtt, míg a kulcsmutatóként számontartott EBITDA-ráta 44 százalékra ugrott, ami a régió mobilcégei között a legnagyobbnak számít. Elemzői vélemények szerint ugyanakkor vége a szép napoknak, s a bevételnövekedési ütem drámai visszaesése várható, ami meglátszik majd az eredményen is, s az EBITDA-ráta az idén 33-35 százalékra eshet.