Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Oszamu Szuzuki 29 éve vezeti a Suzukit, amit még felesége nagyapja alapított, s mivel immáron 77 éves, újságírók feltették neki a kérdést: ki lesz az utóda. Az idős cégvezető csak annyit mondott: az igazgatóságnak van egy elnöke és hét vezető menedzser foglal benne helyet, úgyhogy erős verseny alakulhat ki a posztért. Hasonlóan kitérő választ adott arra a kérdésre is, hogy egyedül nyomult-e tovább cége az technológiai kihívások miatt egyre keményebb versenyt támasztó autóiparban vagy szüksége lesz-e egy nagy partnerre. Nem tudom megjósolni a jövőt, de 10 év múlva még itt leszek, úgyhogy jó egészségnek fog örvendeni a cégünk – mondta. A Suzuki egyébként együttműködik volt részvényesével, a GM-mel a hibrid és az üzemanyagcellás meghajtás fejlesztésén, illetve a Fiattal közösen hoznak létre egy 1,3 literes dízelmotort. A társaság egyébként ma jelentette be Japánban, hogy mindent megtesz azért, hogy indiai leányvállalata, a Maruti megőrizze 50 százalékos piaci részesedését az ázsiai országban. 550 tagú viszonteladói hálózatát a következő 5-10 évben 1000-re növeli. A cég akkor jelent meg ezen a piacon, amikor még senkit sem érdekelt, ám a következő években olyan nehézsúlyú versenyzők akarják növelni ottani jelenlétüket, mint a Toyota és a Nissan. Emellett jelenlegi második dél-koreai Hyundai és a helyi Tata Motors is bővíteni fogja jelenleg nagyjából 200-200 viszonteladóból álló értékesítési hálózatát. A Maruti októberben jelentette be, hogy 1,82 milliárd dollárt fordít marketingre, illetve k+f-re és 2011-re évi 1 millióra autóra emeli gyártási kapacitását. Jellemző, hogy például a Toyotának csak egy 60 ezres gyára van Indiában.