Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Tesco Plc. elkezdte kiépíteni saját új diszkontláncát, amivel az eddigi legkeményebb választ próbálja adni arra a kihívásra, amelyet az Aldi és a Lidl megjelenése okozott Nagy-Britannia kiskereskedelmi piacán - derül ki a Bloomberg beszámolójával. A szigetország legnagyobb áruházlánca már feladta az álláshirdetéseket, amelyekkel új boltjaiba keres embereket.

Az első két áruházat az Anglia északkeleti részén lévő Imminghamban, illetve a Londontól 130 kilométerre lévő Chatterisben nyitják meg - derül ki a Linkedln közösségi portálon feladott hirdetésekből. Ezeken a helyszíneken még a vállalat nagy sikereinek éveiben vettek ingatlanokat, azt megelőzően, hogy Dave Lewis 2014-ben átvette volna az akkorra már nagyon nehéz helyzetbe jutott cég irányítását. Azóta üresen állnak.

Kemény meccs lesz

A Tesco azon a területen, a kemény diszkontok piacán akar szembeszállni az Aldival és a Lidllel, amelyen azok a legjobbak - értékelte a fejleményt Dusan Milosavljevic, a Berenberg bank elemzője. Szerinte a cégnek nagyon okosan kell fellépnie, mert ha félszívvel vagy kísérleti jelleggel próbálkozik a hard diszkontok világában, akkor nagyot fog bukni.

A brit vállalat új stratégiája világosan mutatja, milyen erős nyomás alá került a 2008-2009-es pénzügyi és gazdasági válság, illetve az Aldi és a Lidl megjelenése nyomán. Ez a két tényező irtózatos árversenyt indított el a kiskereskedelemben, ami leradírozza a cégek profitrátáját.

Emellett újabb pofon a Tesco arcán, hogy egyik versenytársa, a Sainsbury Plc kész lenne megvásárolni az amerikai Walmart Inc. Asda néven futó brit hálózatát tízmilliárd dollárért. Ha ez a cégegyesülés megvalósulna, akkor a szigetország legnagyobb kiskereskedője jönne létre, megfosztva a Tescót ettől a megtisztelő címtől.

Már neve is van?

Sajtótalálgatások szerint az új diszkontláncot Jack's-nek keresztelnék a Tesctót megalapító Jack Cohen után. Az első üzletek várakozások szerint szeptemberben nyithatják meg kapuikat. Eközben az Aldi és a Lidl már a brit áruházi piac 13 százalékát birtokolja - derült ki friss piackutatási adatokból.

Rövid időn belül ez lesz a második új formátum a Tesco életében. Nemrégiben vették meg a Booker nagykereskedőt és megnyitották a Char Central outleteket, amelyek egyedi jellemzője, hogy a szokásosnál nagyobb mennyiséget kínálnak a vevőknek. Ezzel a profi vendéglátósokat és a családokat célozták meg, amelyek készek nagyobb tételben megvásárolni, amire szükségük van. A francia Carrefourral közös beszerzési lánc létrehozásáról állapodtak meg.

A fotó forrása:Shutterstock.