Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csökkent a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco adózás előtti eredménye a most zárult pénzügyi évben, aminek az okai elsősorban a koronavírus-járvány okozta kiesések és többletköltségek között keresendők. A cég által publikált beszámoló azt közölte, hogy a cég közép-európai részlege is megszenvedte a járvány hatásait.

A Londoni Értéktőzsdén megjelent, 132 oldalas előzetes beszámoló szerint a csoportszintű étékesítés a 2019-2020-ban mért 49,9 milliárd fontról 7 százalékkal 53,4 milliárd fontra (vagyis: 22 300 milliárd forintra) emelkedett, az adózás előtti csoportszintű eredmény azonban 19,7 százalékkal 825 millió fontra csökkent. A szerdai eredményjelentés szerint a Tesco közép-európai hálózatának külön mért, éves csoportszintű működési eredménye folyó árfolyamon, kivételes tételek nélkül kalkulálva 29,5 százalékkal 124 millió fontra esett az elmúlt pénzügyi évben. A beszámoló szerint a Magyarországon tavaly bevezetett kiskereskedelmi adó 25 millió fontnak megfelelő tétellel terhelte a Tesco elszámolt térségi eredményét. Magyarországon a Tesco a szerdai londoni beszámoló szerint 545,41 milliárd forint - 396,40 forint/font egész éves átlagos árfolyammal számolva 1,376 milliárd fontnak megfelelő - bevételt ért el. Változatlan árfolyamon számolva a közép-európai térségben 0,6 százalékkal 3,9 milliárd fontra csökkent az értékesítés éves összevetésben.

A Tesco szerint a visszaesés okai között szerepelt, hogy a fogyasztókat a közép-európai országokban a koronavírus-járvány miatt a helyi, lakóhelyükhöz közeli boltok felkeresésére biztatták a hatóságok, és az élelmiszeren kívül általános áruválasztékot érintő korlátozások miatt is csökkent a nagy Tesco-áruházak látogatottsága. A Tesco a térség országai közül a mostani, 2021-2022-es pénzügyi évtől Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában van jelen, miután lengyelországi érdekeltségét eladta. A cég tavaly nyáron jelentette be, hogy a dániai központú, Lengyelországban már jelenlévő Salling Group A/S kiskereskedelmi hálózatnak adja el 301 lengyelországi boltját az érdekeltséghez kapcsolódó elosztó központokkal és a helyi igazgatósági irodával együtt. A 181 millió euró értékű készpénzes tranzakció idén márciusban zárult.

Sir Dave Lewis, a Tesco akkori vezérigazgatója - aki szeptemberben távozott a cég éléről - az ügylet tavaly júniusi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában közölte: a Tesco jelentős előrelépést ért el közép-európai üzlethálózatában, de Lengyelországban folyamatos piaci kihívásokkal kellett szembenéznie.
Úgy látja, hogy a lengyel üzletág eladása lehetővé teszi, hogy a Tesco a magyarországi, csehországi és szlovákiai üzleti tevékenységére összpontosítsa figyelmét; annál is inkább, mivel a cégnek ezekben az országokban erősebb a piaci pozíciója és jók a növekedési kilátásai.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!