"A Tesla és (vezérigazgatója) (Elon) Musk túlzó kijelentései a járművek képességeiről súlyos sérülések veszélyének, akár halálos kockázatnak teszi ki a Teslák vezetőit, és az egész utazóközönséget" - ezzel az érveléssel kezdeményezett az FTC-nél vizsgálatot két demokrata szenátor, Richard Blumenthal és Edward Markey .

"A Tesla-vezetők hallgatnak ezekre az állításokra, és azt hiszik, hogy járműveik úgy vannak felszerelve, hogy önmagukat vezessék - ennek potenciálisan halálos következményei lehetnek" - írták a beadványukban. A Reutersnek az FTC szóvivője szerdán megerősítette, hogy a bizottság megkapta a levelet, de további kommentárt nem kívánt hozzáfűzni.

A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal hétfőn vizsgálatot indított a Tesla Autopilotjával kapcsolatban. A rendszer nevét már többször kritizálták is, mert a könnyen félreérthető, azt sugallja egyesek szerint, hogy az autó képes önmagát vezetni. Ugyan a robotpilóta - amit angolul szintén Autopilotnak hívnak - sem képes vezetni a repülőgépet, de a közgondolkodásban ezt is félreértik. 

Az Autopilot a Tesla autóinak alapfelszereltségéhez tartozik, és lehetővé teszi, hogy a járművek távolságot tartsanak az előttük haladó autóktól. A Tesla 10 000 dollárért árulja Full Self-Driving (FSD - magyarul: teljesen önvezetó mód) néven a fejlett vezetői asszisztens funkcióit, például a sávváltást korlátozó eszközét és az automatizált parkolást, de a rendszer így sem teszi teljesen autonómmá a járműveit.

Musk, akinek közel 60 millió Twitter-követője van, gyakran használja az FSD kifejezést, általában a Tesla funkciócsomagjára utalva, de sok fogyasztó a teljesen autonóm vezetést érti alatta. Musk azt hirdette, hogy a technológia mennyire biztonságos, és azt ígérte, hogy járművei hamarosan képesek lesznek magukat vezetni. Erre egyelőre azonban nem került sor.

Az amerikai NHTSA júniusban közölte, hogy 2016 óta 30 vizsgálatot indított olyan Tesla-balesetekkel kapcsolatban, amelyekben az ügynökség gyanúja szerint a fejlett vezetőtámogató rendszereket használtak. Az ügynökség 2018-ban a Teslának írt levelében már jelezte, hogy a vállalat "félrevezető kijelentéseket" tett a Model 3 biztonságáról, és ezzel összezavarta a fogyasztókat. Az ügynökség az ügyet az FTC-hez is továbbította, hogy vizsgálja meg, a Tesla kijelentései "tisztességtelen vagy megtévesztő cselekménynek vagy gyakorlatnak" minősülnek-e.

Két amerikai fogyasztóvédelmi csoport 2018-ban szintén sürgette az FTC-t, hogy vizsgálja ki a Tesla Autopilot elnevezését. Az FTC szerdán nem kívánta kommentálni az NHTSA beadványát, és nem tett nyilvános lépéseket az ügyben.