Tim Cook, az Apple vezérigazgatója mintegy 40 százalékkal kevesebb fizetést kap, mint tavaly, derül ki az Apple által kiadott éves részvényesi tájékoztatóból, ám ami meglepő, hogy a mérséklést maga a vezérigazgató is javasolta – adta hírül a Computerworld.

A jelek szerint a technológiai óriáscég 2022-es éves tanácsadói közgyűlésén a vezetők fizetési javaslataival kapcsolatban leadott "Say on Pay" szavazatok mindössze 64 százaléka támogatta a 2021-es bércsomagok megtartását. Bár ez még mindig a voksok többségét jelenti, az előző évben szavazó részvényesek 94,9 százaléka támogatta a vezetők javadalmazási javaslatait, ami a támogatók jelentős csökkenését jelenti az előző évhez képest.

Az idei bércsomagok véglegesítéséhez az Apple kompenzációs bizottságának persze nem kellett kétszer mondani, hogy korrigálja lefelé a javadalmazásokat, amiben nagy könnyebbséget jelentett az is, hogy Tim Cook a kapott visszajelzések fényében önként is javasolta a fizetése mérséklését.

Ennek eredményeként 2023-ra Tim Cook célfizetése 49 millió dollár, ami 35 millió dollárral kevesebb a 2022-es vezérigazgatói jövedelméhez képest.

Az alapfizetése továbbra is 3 millió dollár, az éves prémiuma pedig változatlanul 6 millió dollár, de a részvényjuttatásainak értéke a 2022-es 75 millió dollárról idén 40 millió dollárra csökkent. Ez ráadásul szerkezetében is változott: idén 75 százalékban teljesítmény- és 25 százalékban időalapú, nem pedig 50-50 százalékban, mint a 2022-es.

Az igazság az, hogy Tim Cook, aki néhány éve megfogadta, hogy jótékony célra ajánlja fel a vagyonát, idén valószínűleg több mint 49 millió dollárt fog keresni a részvényjuttatások és a bónuszok eredményeként.

Ehhez képest a Bloomberg szerint 2022-ben 99,4 millió dollárt keresett, ami 15,4 millió dollárral több, mint a tervezett fizetése az évre. A 2021-es évben a teljes fizetési csomagja 98,7 millió dollár volt.