Még tavaly novemberben határozott arról öt török cég - köztük állami nagyvállalatok is -, hogy létrehozzák az ország első teljesen saját autógyárát és -márkáját. A céget mostanra megalapította az Anadolu Group, a BMC, a Kiraca Holding, a Türkcell, és a Zorlu Holding, amelyeknek mind egyaránt 19 százalékos részesedése van. A maradékot pedig a Törökországi Kereskedelmi, Ipari és a Tőzsdekamara birtokolja - írja a Hürriyet napilap.

A Türkiye'nin Otomobili Girisim Grubu Sanayi ve Ticaret AS - magyarra úgy fordítható, hogy Vegyes Vállalat Törökország Autógyártásáért részvénytársaság - ígérete szerint jövőre készül el az első személyautó prototípusa. A sorozatgyártás viszont legkorábban 2020-ban kezdődhet el, de valószínűbb, hogy inkább 2021-re marad.

A lap szerint 3 milliárd dollár (823 milliárd forint) értékű beruházásért az ország egyik legismertebb autóipari szakértője, üzletembere, Mehmet Gürcan Karakas vezeti.

Maga Recep Tayyip Erdogan elnök - aki most épp választásra készül, hogy kiépítse totalitárius hatalmi rendszerét - korábban azt mondta, ő lesz az első, aki megveszi a török autót. Arról is beszélt, hogy ő maga annak örülne, ha hibrid, vagy elektromos járműveket gyártanának.

Törökországban több európai autógyártó, így például a Renault is jelen van.

A fotó illusztráció, forrása: Napi.hu/Szász Péter.