Kiemelték, hogy ez csak óvintézkedés, amivel "érthetőséget és átláthatóságot" szeretnének teremteni.

Hozzátették, ettől kezdve csak olyan tojásokat árusít az Aldi, amelyeknél bizonyított, hogy nincsenek a Fipronil rovarirtószerrel szennyezve. Az üzletlánc egyébként már hét eleje óta nem vesz tojást a bezárt holland telepekről.

A cég felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézkedés átmenetileg ellátási zavarokhoz vezethet.

Christian Meyer, Alsó-Szászország agrárminisztere a ZDF tévécsatornán pénteken azt mondta, a korábban becsült hárommillió tojásnál sokkal több, akár tízmillió is érintett lehet a fertőzésben Németországban.

Hangsúlyozta, még nincs jele annak, hogy esetleg csirkehús is fertőzött lehet, de vizsgálják a lehetőségét.

Christian Schmidt szövetségi mezőgazdasági miniszter csütörtök este azt mondta, jelenleg már 12 tartomány érintett a fertőzésben, de "ellenőrzés alatt tartják a helyzetet".

A szövetségi kockázatértékelő hivatal (BfR) adatai szerint a vizsgált tojásokban a Fipronil mértéke nem éri el az egészségre veszélyes szintet. Ugyanakkor leszögezték, rovarirtószernek semmi keresnivalója a tojásokban.

A holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA szerdán szólította fel az ország lakosságát arra, hogy a Fipronil mérgező rovarirtószer-szennyeződés gyanúja miatt átmenetileg tartózkodjanak a tojás fogyasztásától. A szennyezés gyanújával 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül szerdáig 27 helyen szennyezett tojásokat is találtak. A holland telepek mellett németországi és belgiumi tojásüzemekben használták a valamilyen okból Fipronil rovarirtószerrel kevert Dega-16 fertőtlenítőszert.