Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eltörhetnek a turbinapengék, ezért a gyártó General Electric Co. azt tanácsolja, hogy a nagy teljesítményű berendezéseket megrendelők állítsák le a 2015-ben gyártott HA-típusú lapátokkal szerelt konstrukciókat, hogy ki lehessen cserélni azokat. A "visszahívás" tényét a Reuters közölte, hozzátéve, hogy minderre azután került sor, hogy tavaly szeptemberben súlyosan eltört egy texasi turbina ilyen lapátja, majd a jelenség most megismétlődött.

A GE vizsgálata szerint a hiba a cég legújabb, több milliárd dollárért kifejlesztett technológiáját is érinti. Úgy tudni, a második, egyelőre nem publikált üzemi baleset egy GE 9FB turbinával történt, ami hasonló technológiával készül, mint a Texasban eltört 9HA kódnéven gyártott turbina lapátja. A cég erről azt mondta a Reutersnek, hogy a 2015-ös texasi esetet követően nem tudták, hogy mi okozta a problémát, de a mostani eset egyértelművé tette azt. (A GE további információkat nem közölt.)

Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a 25 ezer órás működésre tervezett lapátok sokkal hamarabb elfáradnak: a bevizsgált elemeken már 7 ezer órás működést követően találtak mikrorepedéseket. Tavaly decemberben Floridába és Londonba az összes érintett beruházó zárt körű megbeszélésre kapott meghívót, ahol a GE ágazati vezetői arról tájékoztattak, hogy kiterjesztett jótállást és tartalék alkatrészeket biztosítanak mindenkinek a helyzet gyors kezelése érdekében. Be is mutatták, hogyan módosították a kritikus alkatrészek hőkezelési protokollját, és közölték azt is: a lapátok új védőbevonatot is kapnak. A továbbfejlesztett turbinapengéket úgy tervezték meg, hogy legalább 25 ezer órán át problémamentesen dolgozzanak.

Az ügyfelek visszajelzése pozitív volt, és továbbra is választják az adott modellt, amely ma a legfejlettebb turbinatechnológiát jelenti - közölte a GE a Reuters-szel. A javításokra és a jótállási igényekre a cég 480 millió dollárt szán.