Számos – a Twitter San Fransiscó-i irodájában használt – eszközt aukcióra bocsátottak a héten, elkelt például egy luxus hússzeletelő is – írja a Business Insider. Érdekesség, hogy ezt az irodai konyhákban legkevésbé sem szokványos gépet a legjobb éttermekben szokták használni, a kiskereskedelmi ára 16 ezer dollár (több mint 5,8 millió forint).

Kalapács alá került egy nagy Twitter-logó is, a kék madár 100 ezer dollárt hozott a konyhára. Ezen kívül értékesítettek tárgyalóasztalt, kávéfőző gépet, konferenciahívásra tervezett, kihangosítós telefonokat. Egyes tárgyakat a kiskereskedelmi áruk feletti összegért tudtak értékesíteni, egy Herman Miller-tervezte székért például 1400 dollárt kaptak, miközben a kiskereskedelmi ára 1195 dollár.

Azóta, hogy Elon Musk tavaly októberben 44 milliárd dollárért felvásárolta a céget, nagy változások voltak a Twitternél. Az új tulajdonos több alkalommal is jelezte, egészségesebb mederbe kell terelni anyagi szempontból a vállalat működését.

Sajtóinformációk szerint érkezése után Musk legelső kérése az volt a menedzsmenthez, hogy találják ki, miként spórolhatnak meg évi 1 milliárd dollárt az infrastrukturális kiadások csökkentése révén. November elején aztán jelentős létszámcsökkentésbe fogtak, és a megmaradt munkavállalók is ultimátumot kaptak.

A héten zajló aukciót intéző Heritage Global Partners egyébként tagadta, hogy a kiárusításra a Twitter pénzügyi helyzete miatt lett volna szükség.

Ha valaki komolyan elhiszi, hogy a néhány számítógép és szék eladásából pénzhegyet lehet építeni, az egy idióta

– mondta a Heritage szóvivője.