A világ egyik legnagyobb gazdasági tanácsadó cége kedden jelentette be, hogy a 2011-ben felállított nemzetközi tanácsadói testületük elnöke lett Bajnai Gordon. A volt magyar miniszterelnök irányítja egyebek mellett a társaság felsőszintű kapcsolatainak ápolását, tanácsadói feladatokat is ellát, valamint rész vesz a New York-i, londoni és hongkongi székhellyel rendelkező cégcsoport fejlesztésében - írja a hvg.hu.

Az 1988-ban alapított Campbell Lutyens közleményében Bajnai életútjának bemutatásakor azt írták: magyar miniszterelnökként 2009-ben szerepe volt abban, hogy kivezessék Magyarországot a gazdasági válságból, emellett vezette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ) és miniszteri posztokat is betöltött. Bajnai 2014 nyarán ügyvezető igazgató lett a francia hátterű, infrastrukturális befektetésre szakosodott Meridiam-csoportnál.