Felélénkítheti a szerbiai kiskereskedelmet a Lidl, amely 2018-ban nyitja meg első üzleteit Szerbiában - idézte Rasim Ljajic kereskedelemért és idegenforgalomért felelős miniszter megjegyzését a szerbiai Szabad Magyar Szó.

A a tervek szerint a Lidl első 10-15 üzletét egyszerre nyitja meg a követező hónapokban. Az ezeket kiszolgáló logisztikai központ már az év első felében elkészül - tájékoztatott a tárcavezető. A Lidl képviselői megkezdték a tárgyalásokat szerbiai gyümölcs- és zöldségbeszállítókkal - a helyi cégek kapcsolata a német multival a kormány reményei szerint több száz embernek teremt munkát a Lidl helyi alkalmazottain kívül.

Ljajic arra is emlékeztetett, hogy Szerbiában ez lesz az első diszkontlánc, ami élénkíteni fogja a versenyt a kiskereskedelmi ágazatban.

Más témára térve a miniszter elmondta azt, hogy a térség országai, amelyek csatlakozási tárgyalásokat folytatnak az Európai Unióval, kérni fogják Brüsszeltől a roamingdíjak megszüntetésére vonatkozó rendelet bővítését, azaz azt, hogy ez a csatlakozásra váró államokra is vonatkozzon.