Alaposabban benéztek az olajárak mögé a Roland Berger tanácsadó cég elemzői, és azt találták, hogy más hasonló cégeknél, bankoknál, kutatóintézeteknél dolgozó kollégáik tévednek. Friss jelentésükben azt a két tényezőt vizsgálják, amely az elmúlt évtizedben meghatározta a fekete arany árát: az amerikai olajpala-kitermelés hatékonyságának javulását és az OPEC kényszerűen megváltozott magatartását.

Olajpala-forradalom

Kapcsolódó

Az amerikai olajpala-bányászt 2009-ben még elhanyagolható tényező volt világ olajellátásában. Ezt követően azonban elkezdett felcseperedni: 2014-ben - amikor az év közepén meredek lejtőre került a fekete arany ára - ez a fajta olajkitermelés már napi ötmillió hordóval járult hozzá a világ olajkínálatához. Ezzel megkétszerezte az USA kitermelését és világszinten biztosította a növekvő keresletet kiszolgáló kínálatot.

Ebben az időszakban, ahogy az a fiatal iparágakban lenni szokott, gyorsan fejlődött az új ágazat technológiája. Ennek köszönhetően egy hordó olaj felszínre hozatalának ára a 2009-es 100 dollárról 80 dollárra csökkent. Miután 2014 végére bőven ez alá a szint hanyatlott a világpiaci ár, a szakértők temetni kezdték az olajpalabizniszt.

Építő jellegű válság

A válság azonban építő jellegűnek bizonyult, mivel lökést adott a hatékonyság javulásának. A technikai fejlődését mutatja a következő összehasonlítás. Míg 2012 júliusában az úgynevezett horizontális olajpalakutak 40 százalékánál alkalmazták a kitermelést automatizáló AC Drive megoldást, addig 2014 júliusára 45 százalékra, majd 2016 augusztusára már 70 százalékra nőtt ez az arány.

Eközben ötszörösére növelték a földbe pumpált víz-vegyszer keverék homoktartalmát, ami másfélszeresére javította a kezdeti kiterelési rátát. A Roland Berger szakértői szerint ez a folyamat folytatódni fog, mégpedig azért, mert az olajpalaüzlet tökéletes szabadpiacon folyik. Olyan piacon, amelyet Adam Smith skót közgazdász közismert láthatatlan keze - a tiszta piaci verseny - szabályoz.

A tiszta szabadpiac

Ennek a teljesen szabad piacnak az első eleme az, hogy az olaj árupiaci termék, azaz nyílt tőzsdei kereskedésben alakul az ára. A második fontos tényező, hogy - összehasonlítva a rendkívül költséges mélytengeri vagy az olajhomok-kitermeléssel - az olajpala-bányászatba viszonylag könnyen beléphetnek a befektetők.

Az USA törvényeinek köszönhetően könnyű kitermelési jogot szerezni egy-egy területre, így a papírmunka elvégzése és a szükséges berendezések megszerzése kijön összesen 5-10 millió dollárból. Végül a fiatal, gyorsan változó technológiával kapcsolatos tudást egyetlen cég sem monopolizálja, az ezzel foglalkozó fiatal munkaerő könnyen változtat munkahelyet.

Ezért lehetett a három évvel ezelőtti válság alkotó jellegű: nyomást gyakorolt az ágazat szereplőre, hogy túlélésük érdekében találják meg a költségek leszorításának módozatait, és erre minden lehetőségük meg is volt. Ma már átlagosan 50 dollár/hordós kitermelési költségnél tartanak az olajpala-termelők, ami biztosan tovább javítható. A kérdés - amire egyelőre nem tudjuk a választ - az, hogy meddig.

Új korszakba lépett az OPEC

Az OPEC története jóval hosszabb, mint az olajpalabizniszé. Ebben a hosszú időszakban, a 2014-et megelőző negyven évben a kartell képes volt saját kitermelésének változtatásával szabályozni az olaj világpiaci árát. A drágán termelő cégeknek jutott mindig az utolsó még eladható hordó vagy éppen kiszorultak a piacról. Ehhez persze kellett bizonyos fegyelmezettség: az OPEC minden tagjának tartania kellett magát aktuális kitermelési kvótájához.

A kulcsszerepben Szaúd-Arába, az OPEC messze legnagyobb termelője, egyben a világ - Oroszország mellett - legnagyobb olajhatalma volt és van. Falkavezérként irányítja a kartell olajkínálatát, ám az olajpala megjelenése és az olajpala-kitermelés rugalmas változtatásának lehetősége - amire nem igazán számítottak -, csapdát állított neki (és a többi OPEC-országnak).

Melyik ujját harapja

Ha csökkentik az olajkitermelést, amivel támaszt adnak az árnak, azzal növelik az olajpalacégek nyereségét és piaci részesedést adnak át nekik. Ha növelik vagy szinten tartják a kínálatot, akkor alacsony marad az ár, ami leszorítja olajbevételeiket, miközben az elmúlt évtizedekben erre építették állami költségvetésüket.

A dilemmát nem sikerült feloldaniuk. A múlt év végén - összeállva Oroszországgal és más OPEC-en kívüli országokkal - limitálták ugyan kitermelésüket, ám csak egy történelmi csúcsnak számító szinten. Eközben különböző okok miatt Irán, Nigéria és Líbia kimaradt a korlátozásból.

Alacsony ár hosszabb ideig

A Roland Berger elemzői arra számítanak, hogy ez a helyzet tartós lesz. A világ olajkereslete évente napi 1-1,4 millió hordóval bővülhet a következő időszakban, amit a világ termelői hagyományos és olajpala-kapacitásaikkal ki tudnak szolgálni, ráadásul az előbbi három ország további kitermelésbővítést tervez.

Ezért aztán a következő öt évben maradhat az 50-55 dollár/hordós olajár - szemben azokkal a jóslatokkal, amelyek már 2017 második felére 70 dollárt jeleznek előre. Kivételt jelenthetnek a sokkok. Egy kínai gazdasági recesszió például lefelé, egy közel-keleti háború felfelé térítheti el ettől az átlagtól a fekete arany árát.