Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jacob Kragh, a Lego kínai leányvállalatának vezetője a Tencenttel Pekingben közösen tartott rendezvényen hétfőn elmondta, a két vállalat közötti partnerség kialakításával arra törekednek, hogy a kínai gyermekekre szabott tartalmakkal és platformokkal biztonságos internetes környezetet alakítsanak ki.

Ennek jegyében a Tencenten elérhetővé válnak a Lego videói és videójátékai, valamint a dán játékgyártó építő- és programozó készlete, a kifejezetten fiatal, 7-12 éves gyerekeknek szánt Lego Boost. A Tencent és a Lego megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy kínai gyerekeknek közösségi hálózatot hozzon létre - írta az MTI.

A média, internet, reklám és fejlett technológiai befektetésekre összpontosító Tencent 537 milliárd dolláros piaci tőkeértékével Ázsia legértékesebb vállalata.

A magántulajdonban álló Lego az utóbbi években bevételnövekedésének lassulásával szembesült, de a kínai piac kivétel maradt, ott 2016-ban is 25-30 százalékkal nőttek az eladások. Az évi 31 milliárd dollár értékű kínai játékpiacból a Lego 3 százalékkal részesedik, a másik két nagy amerikai rivális, a Mattel 2 százalékot, a Hasbro pedig 1 százalékot tudhat magának.

A Barbie babákról ismert Mattel tavaly megállapodást kötött a legnagyobb kínai online kiskereskedelmi vállalattal, az Alibabával és a kínai szülők legnagyobb internetes közösségi hálózatát üzemeltető BabyTree céggel a Fisher-Price játékokra alapozott, interaktív tanulást lehetővé tévő termékeinek eladásáról.

A Lego 2016 novemberében nyitott gyárat a kelet-kínai Csiahszingban, és a várakozások szerint az Ázsiában eladott Lego-termékek 70-80 százalékát fogják ebben az üzemben gyártani.