Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Amerikai Értékpapír‑ és Tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatot indított a Tesla ellen, miután egy korábbi alkalmazott szerint a vállalat sem a részvényeseit, sem a nyilvánosságot nem értesítette érdemben a napelemes rendszereik tűzkockázatáról. Elon Musk cégének részvényei 5,5 százalékkal, 960,25 dollárra estek a hétfői jelentés közzététele után – írja a Reuters.

A SolarCity napelemek hibáiról nem most lehet először hallani: a Walmart például egy 2019-es perben azt állította, hogy a tetőre szerelt napelemek hét áruházi tűzesetet okoztak. A Tesla akkor tagadta a vádakat, a két fél viszont idővel megegyezésre jutott.

Keményen bírálja a céget

Steven Hankes, a Tesla korábbi minőségügyi vezetője 2019-ben tett bejelentést a napelemes rendszerek hibáival kapcsolatban, majd egy évvel később elbocsátották a cégtől. Ezt követően pert indított a vállalat ellen, mert szerinte a kirúgása csak megtorlás volt amiatt, hogy felhívta a figyelmet a biztosági kockázatokra.  

A panaszlevélben Henkes azt állítja, hogy a Tesla nem hozta nyilvánosságra az anyagi károkkal, valamint a felhasználók fizikai sérülésével járó kockázatot a részvényeseknek, a SolarCity 2016-os felvásárlása előtt és után. Emellett szerinte arról sem tájékoztatta ügyfeleit, hogy a hibás elektromos csatlakozók tüzet okozhatnak, és a hatóságoknak sem jelentették a problémákat. 

Rászállt a tőzsdefelügyelet 

A SEC viszont most először közölt információkat a friss vizsgálatról: az informátor szerint a vállalat több éven keresztül hiányos tájékoztatást adott, amivel veszélyeztette az ügyfeleket, valamint csökkentette a saját felelősséget. A szóban forgó vizsgálat növeli a szabályozási nyomást a világ legértékesebb autógyártójával szemben, amely ráadásul az önvezető technológiáik balesetei miatt eddig is célkeresztben volt.

Több mint 60 ezer lakossági, valamint 500 kormányzati és kereskedelmi ügyfél lehetett érintett az Egyesült Államokban, legalábbis az  tavaly novemberben benyújtott kereset szerint. A Tesla Energy ugyan jelezte a fogyasztóknak, hogy a napelemek karbantartásával elkerülhető a meghibásodás, azonban a helyreállítási program után is maradhattak kivételek.