A lengyel kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat az Etihad Airwayszel a nemzeti légitársaság, a LOT jelentős tulajdonrészének értékesítéséről - jelentette meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Aviation Week. Az Egyesült Arab Emírségek légitársaságának érdeklődéséről már augusztus eleje óta keringenek a pletykák, ám a repülésügyi szaklap forrásai szerint több hónapot vehet igénybe a megállapodás előkészítése. Az arab és a lengyel vállalat nem kommentálta az értesülést, az LOT eladásáért felelős pénzügyminisztérium csak annyit közölt, hogy a megfelelő befektető keresése folyamatban van.

Varsó, hasonlóan számos más európai kormányhoz, évek óta vesződik a nemzeti légitársasággal. Az elmúlt időszakban kimerítették az Európai Unió szabályai szerint megengedett állami támogatási lehetőségeket, legutóbb már hitel formájában nyúltak a vállalat hóna alá. A LOT vezetősége tavaly letette a főesküt, hogy pozitív lesz a cég eredménye, ezzel szemben 38 millió euró veszteséggel zárták 2012-t. Ráadásul Sebastian Mikosz, a légitársaság vezérigazgatója a múlt héten kénytelen volt megerősíteni, hogy további állami tőkeinjekciót kérnek. Erről a jövő hónapban dönthet a kormány, amely fogadkozik, hogy nem öt több pénzt a feneketlen kútba.

Kiskapu

A nemzeti légitársaság csődje azonban nem vetne jó fényt az ország vezetőire, akik népszerűsége megkopott az utóbbi időben. Európai befektető nem jelentkezett a cégért, mert a kontinens légitársaságai maguk is anyagi nehézségekkel küszködnek, a világ más tájáról érkező vállalatok helyzetét azonban megnehezíti, hogy ha 50 százaléknál nagyobb tulajdonrészt szereznének, akkor a portéka elvesztené európai légitársaság státusát annak minden előnyével együtt. Ezért esett kútba tavaly az utolsó pillanatban a Turkish Airlines részesedésszerzése a LOT-ban.

Az utóbbi időben azonban megtalálták a felek a kiskaput: a Korean Air a cseh CSA-ban, az Etihad a Serbia Airlinesban szerzett 49-49 százalékos részesedést, ami a kisebbségi csomag ellenére biztosítja nekik a menedzsment jogokat. Az arab vállalat 39 millió dollárt ad a szerb cégért, majd további 60 milliót fektet bele - párhuzamosan a társtulajdonos szerb kormány 60 milliárdos tőkeinjekciójával. Ágazati források szerint az Etihad hasonló típusú kisebbségi részesedést venne a LOT-ban. A lengyel cég jelenleg 68 százalékban a kormány, 25 százalékban a TFS Silesia Regional Economis Fund állami alap, hét százalékban pedig az alkalmazottak kezében van.

Az Etihad a szerb légitársaságon kívül 29 százalékos tulajdonosa az Air Berlin fapados cégnek és részesedése van az ír Aer Lingus diszkont-légitársaságban. A hírek szerint nem tervezi közös holdingba szervezni európai érdekeltségeit, ám közös hálózattervezéssel, menetrenddel, beszerzéssel, azaz stratégiájuk összehangolásával csökkentené költségeiket.