A Dunakanyar Takarékszövetkezet megsértette a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB rendeletnek a fizető fél és a kedvezményezett értesítésére, a munkanap zárási időpontjára, a megbízás átvételi időpontjára, a fizetési megbízások teljesítési határidejére, az ügyfelek javára beérkező fizetési műveletek összegének haladéktalan rendelkezésére bocsátására és - utóbbival összefüggésben - az ügyfelek fizetési számláján a jóváírási értéknap alkalmazására vonatkozó szabályait állapította meg határozatában az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST).

A jegybank kötelezte a takarékszövetkezetet, hogy maradéktalanul tegyen eleget az MNB rendeletben foglaltaknak, a továbbiakban pénzforgalmi tevékenységét jogszerűen végezze, illetve a feltárt jogszabálysértésekről tájékoztassa ügyfeleit. Ennek érdekében legkésőbb 2014. március 31-ig meg kell tennie a szükséges intézkedéseket és azok teljesítését megfelelő dokumentumokkal igazolnia kell.

A jogsértésekre tekintettel az MNB 4,5 millió forint összegű bírság megfizetésére is kötelezte az intézményt. Az indoklás szerint a takarékszövetkezet által elkövetett jogszabálysértéseket részben az intézmény rendszerei, illetve folyamatai okozták, továbbá egyes szabályszegések évek óta változatlan tartalmú jogszabályi előírásokat érintettek.

A 2013. október 1-jén megalakult PST a pénzforgalmi ellenőrzési tevékenységnél kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. Emiatt különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral lép fel a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzése során - olvasható a közleményben.