Jim Albaugh, a Boeing kereskedelmi célú repülőgépgyártó divíziójának vezetője a Financial Timesnak elmondta, hogy a új modelljeinek köszönhetően, 2014-re ismét a Boeing lesz a vezető a piacon.

Az amerikai repülőgépgyártó cég 2003-ban szorult le a trónról, amikor is az Airbus eladásai először múlták felül. Az ezt követő években a Boeing folyamatosan visszaszorult, de új fejlesztései bizakodásra adhatnak okot.

Az elmúlt években erős marketingkampányba kezdett a Boeing, hogy új, 787 Dreamliner repülőjüket népszerűsítsék, de eddig ez sem volt elég, hiszen az Airbus eladásai rendre meghaladták a Boeing értékesítéseit. Tavaly az európai gyártótól 498, míg az amerikaitól 481 repülőt vettek meg.

A Boeing tulajdonosai a lap beszámolója szerint agresszívabb magatartásra sarkallták a menedzsert, aki azonban nyugalomra intett. A vezető szerint nem szabad elhamarkodni az eladásokat, hiszen a gazdasági fellendülés idején nagyobb profitot könyvelhet el a cég.

Ezt a kijelentést Albaugh vélhetően azért tette, hogy megindokolja, miért estek kútba a tavalyi tárgyalások a Ryanairrel, amely 200 repülőgép vételéről akart megállapodni a Boeinggel.