A cég a héten azt közölte, hogy 593 alkalmazottja nézhet szembe felmondással, miután nem tartotta be a társaság oltással kapcsolatos szabályzatát. A United Airlines-nál 67 ezer ember dolgozik, így a többséggel nem volt gond, 96 százalékuk rendesen beoltatta magát és ezt igazolta is a cégnek.

A Travel Pulse szerint a teljes beoltottság határideje az alkalmazottak számára október 25., de mivel 3 hét kell a két Pfizer vagy Moderna adag beadásához, aki szeptember 28-ig nem kapta meg az elsőt, az már biztosan kifut a határidőből.

A CNBC úgy tudja, hogy kétezer alkalmazott kért valamilyen felmentést vallási vagy egészségügyi okokból, ők ideiglenesen fizetés nélküli szabadságra mentek. Korábban a cég vezetője azt mondta: egy másik opció, hogy olyan területre helyezik őket, ahol nem érintkeznek emberekkel.

A United szóvivője azt mondta, hogy a cég együttműködik azokkal is, akik most gondolják meg magukat, vagyis még van idő visszatáncolni. A társaság egyébként nem számít működési nehézségekre.

A hatályos szabályok szerint az oltatlanok megsértették a cég biztonsági protokollját, így kirúgásuk esetén eleshetnek a segélyektől is.

Van, aki pert indított

Korábban a cég 6 alkalmazottja pert indított a vállalat ellen az oltások kötelezővé tétele miatt. Ők arra hivatkoznak, hogy az United Airlines nem vette figyelembe azokat a vallási és egészségügyi szempontokat, amelyre sok oltatlan hivatkozott.

A felmondást csak 10 ember választotta

Korábban - még a határidő lejárta előtt - a cég vezetője Scott Kirby még azt közölte, hogy mindössze 10 ember döntött úgy, hogy az oltási kötelezettség túl sok neki és inkább felmond.