Branson július 11-én a Virgin Galactic rakétarepülőgép fedélzetén több mint 50 mérfölddel az új-mexikói sivatag fölé emelkedett, és biztonságosan visszatért a jármű első, teljes személyzetet felvonultató tesztrepülése során, ami szimbolikus mérföldkő volt a 17 évvel ezelőtt indított vállalkozás számára.

Már akkor megígérte, hogy 2021-ben megkezdik a rendes jegyértékesítéseket az űrturistáknak, akik beérik azzal is, hogy csak a sztratoszféra alsó határáig jutnak el. Viszont ennek is megkérik az árát: a legolcsóbb jegyek 450 ezer dollárba (nagyjából 134 millió forintba) kerülnek majd - derül ki a Reuters beszámolójából.

A vállalat részvényei a nem túl olcsó árak ellenére is 5 százalékkal emelkedtek a csütörtöki meghosszabbított kereskedésben. Júniusban a Virgin Galactic megkapta az amerikai repülésbiztonsági hatóság engedélyét arra, hogy embereket repítsen az űrbe.

A vállalat közölte, hogy három csomagot kínálnak majd: együléses, többüléses csomag és a teljes gép kibérlése.

Az értékesítés kezdetben az előregisztráltak számára nyílik meg.