Az 1967-ben létrehozott, "Reedy Creek Improvement District" nevű különleges körzet számos szabályozás, valamint bizonyos adók és díjak alól mentesíti a Disneyt. Az engedmény lehetővé tette a vállalat számára, hogy több, mint 50 éven keresztül minimális bürokráciával és kedvezményes adózási feltételekkel üzemeltesse vidámparkjait és üdülőhelyeit Florida államban.

A Republikánus Párt által vezetett képviselőház csütörtökön 70-38 arányban fogadta el a törvényjavaslatot, egy nappal azután, hogy a szenátus 23-16 arányban jóváhagyta azt - írta az MTI.

A törvényhozók Ron DeSantis republikánus kormányzó utasítására vették a héten összehívott rendkívüli ülésszak napirendjére a törvénytervezetet. A Disney ugyanis nemtetszését fejezte ki a nemek és a szexualitás osztálytermi oktatását korlátozó floridai jogszabály miatt. 

A Miami Herald ugyanakkor idézte Chris Sprowls házelnököt, aki szerint a Disney kedvezményeinek megvonását a képviselőház már régóta fontolgatta.

Ron DeSantis republikánus kormányzó közölte, hogy alá fogja írni a Disneyt hátrányosan érintő törvényt.