Valamivel elmaradt a tervezettnél, de így sem panaszkodhatnak a kiskereskedők, ugyanis a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok vagy az infláció úgy tűnik, nem tántorította el az amerikai fogyasztókat a vásárlástól - derül ki a Mastercard SpendingPulse adataiból.

Annak ellenére, hogy a Mastercard 8,8 százalékos növekedést prognosztizált, valamivel kevesebb, 8,5 százalékot értek el, ez az eredmény mégis 17 éve nem látott jó eredménynek tudható be - fogalmaz a CNBC.

"A fogyasztás továbbra is nagyon erős, de óvatosan optimisták vagyunk, mert a forgalom decemberben kicsit lelassult" - mondta Oliver Chen, a Cowen kiskereskedelmi elemzője a csatornának.

Ezért továbbra is mérsékelt optimizmussal tekintenek az iparág teljesítményére, az infláció és a koronavírus omikron változata miatt ugyanis még mindig sok a bizonytalanság és az ellátási lánc kihívásai nyomást gyakorolnak az üzletekre is. Utóbbi például akkor okozhat problémát, ha az áruk rossz időben, például késve érkeznek, ami arra kényszerítené a kiskereskedőket, hogy nagyobb leárazásokat készítsenek elő.

A jövő év első felében az ajándékkártyák beváltása pörgetheti a forgalmat, ugyanis azok addig nem számítanak bele a forgalomba, amíg be nem váltják őket - véli Chen, aki jövőre már a szolgáltatások fellendülését is  biztos pontnak látja.

Az amerikai kiskereskedelmi forgalom összességében meghaladta a járvány előtti szintet, az ünnepi időszakban több mint 10 százalékos növekedést regisztáltak a 2019-es ünnepi szezonhoz képest. A bolti eladások 2,4 százalékkal, az online vásárlások 61,4 százalékkal emelkedtek két év alatt - derül ki a Mastercard adataiból.

Pörög az online vásárlás

Az e-kereskedelmi eladások 2020-ról 2021-re 11 százalékkal ugrottak meg, az online értékesítés a teljes kiskereskedelmi költés közel 21 százalékát tette ki. 

Néhány kategória azonban különösen jó számokat produkált: a ruházati- és ékszereladások több mint 47 százalékkal, az elektronikai cikkek értékesítése 16,2 százalékkal pörgött fel az előző évhez képest.