A Jumbo legkésőbb 2024 végén befejezi sportszponzorációs tevékenységeit, ez érinti a Valter Attilát foglalkoztató Jumbo-Visma országúti kerékpárcsapatát éppúgy, mint Max Verstappen Forma-1-es világbajnokot.

Ez a szponzoráció sokat hozott nekünk a márka ismertségében, ugyanakkor megnyertünk mindent, amit lehetett

– idézte a cyclingnews szakportál a holland áruházlánc új vezérigazgatóját, Ton van Veent.

Új szponzor kerestetik

A vállalat szerződése jövő év végéig él a Jumbo-Vismával, ezt a cégvezető bejelentése alapján tiszteletben fogják tartani, viszont kiemelte: amennyiben egy új szponzor ennél hamarabb át szeretné venni a kerékpárcsapatot, a Jumbo örömmel átengedi.

Van Veen hangsúlyozta:

éves szinten több mint 20 millió eurót fordítanak sportszponzorációra.

A kerékpárcsapatot 2015-től második számú névadó támogatóként segíti a vállalat, 2018-ig LottoNL-Jumbo néven szerepelt, 2019 óta pedig a jelenlegi elnevezéssel.

Bajnokok csapata

A csapat, amelyben ez az első éve a magyar bajnok Valter Attilának, Primoz Roglic révén háromszor diadalmaskodott a Vuelta a Espanán (2019, 2020, 2021), a szlovén kiválóság nyerte a múlt vasárnap zárult Giro d'Italiát is, a dán Jonas Vingegaard pedig tavaly a Tour de France-on győzött.

A Monumentumok, azaz az öt legnagyobb egynapos viadal közül 2020-ban Roglic a Liege-Bastogne-Liege-en, míg a belga Wout van Aert a Milánó-Sanremón ünnepelhetett.

A döntés érinti az azonos nevű korcsolyacsapatot is, miképp a Jumbo a szponzora a Forma-1-ben az elmúlt két kiírásban világbajnok és a vb-pontversenyt most is vezető Verstappennek is, ezektől a szponzorációktól is visszalép, utóbbitól már az idény végén.