A Beijing Automotive Industry Holding Corp (BAIC) továbbra is érdeklődik a Saab iránt - derült ki a kínai autógyártó igazgatója, Vang Tacung nyilatkozatából. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a BAIC továbbra is világcéggé akar válni. Talányosan célzott rá, hogy nem egy üzemet vagy berendezéseket akarnak vásárolni, hanem valami mást, amit az újságírók fantáziájára bízott. A Saabról azt mondta, hogy kiváló márka, kiváló technológiával, kiváló imázzsal, kiváló történeti háttérrel és kiváló szakemberekkel, akiket megismerhettek az elmúlt hónapokban, amikor a Königsegg szupersportautó-gyártóval egy konzorciumban indultak a cégért. A svéd társaság a múlt héten jelentette be, hogy kihátrál az üzletből, Vang most azt mondta, hogy a szabadalmi jogok felhasználásáról nem tudtak megállapodni a GM-mel. A BAIC-főnök azt nem tudta megmondani, mikor ülhetnek le - esetleg - az amerikai tulajdonossal. Nem befolyásolhatjuk a GM döntési folyamatát, csak annyit mondhatok, hogy nagyon dinamikusak és türelmetlenek vagyunk és gyorsan akarunk haladni a dolgainkkal. Tegnap arról érkezett hír, hogy a svéd kormány nem tudja enyhíteni az állami támogatások feltételeit a Saab kedvéért - a GM 5 milliárd korona (mintegy 700 millió dollár) kedvezményes hitelt kért a Saabnak. A szakszervezetek abban bíznak, hogy mégis lesz állami pénz addig, amíg vevőt találnak a patinás márkára.