Várhatóan 50-70 milliárd dollár közötti összeget kell majd kifizetni a biztosítóknak a Harvey és Irma hurrikánok pusztítása nyomán - ezt jósolta Bronek Masojada, a Hiscox biztosítócég vezérigazgatója. A biztosító főnöke szerint Harvey okozta a kisebb kárt - 20-30 milliárd dollárnyit - míg Irma valamivel többet, 30-40 milliárdnyit. Hasonló becslést tett közzé az egyik versenytárs, az RMS.

A sokkoló pusztítás ellenére a Irma kevesebb kárt okozott, mint számítottak rá, így meglepő módon a tőzsdéken emelkedtek a biztosítócégek papírjai. Az egyéb, gazdasági károk ugyanakkor jóval magasabbak, azokat 200 és 300 milliárd dollár közöttire becsülik.

A biztosító vezetője azt is elárulta, hogy a texasi Houstonban csak minden hatodik háztulajdonos rendelkezett biztosítással. Azt jósolta, hogy az események nyomán az Egyesült Államok egész területén emelkedni fog a lakásbiztosítások ára.

A Florida déli partvidékén található Keys szigetcsoport házainak negyede megsemmisült, míg 65 százaléka súlyosan károsodott. Közben kedden visszaengedték a körzetbe a lakosok egy részét - akik most azzal szembesültek, hogy a hatalmas szelek szabályosan összehajtogatták a házaikat.

Irma legkevesebb 43 ember életét követelte a karibi térségben, míg Floridában eddig 11 halottról tudnak.

A hatóságok megengedték a hazatérést Miami Beach 90 ezer lakosának is, de azt mondták: nem feltétlenül jó ötlet otthon maradni. Floridában kedden is több mint 6 és félmillió otthon és vállalkozás volt áram nélkül.

Közben az állam központi részén található orlandói Disney World vidámpark közölte, hogy ismét megnyitja kapuit a vendégek előtt, annak ellenére, hogy jó pár transzformátora felrobbant a viharban.

Éles bírálat érte ugyanakkor a brit kormányt - az egyik terület, Anguilla volt igazságügyi minisztere megalázónak nevezte az anyaország által juttatott segélyt és azt mondta: valószínűleg azért fukarkodnak, mert szégyellik, hogy adóparadicsomokat tartottak fent a térségben. A londoni kormány 32 millió fontot utalt ki, miközben több szigetlakó azt mondta: lakhatatlanná váltak a területek. Mivel a pénzből 28 milliót már elköltöttek, a volt illetékes megjegyezte: jó ha egy iskola felépítésére elég lesz a maradék.

Mindeközben legalább egy helyen biztosan jól érzik magukat a térségben rekedt emberek. A Norwegian Escape óceánjáró luxushajó utasai inkább azt választották, hogy a nyílt tengeren maradnak, mintsem partra szálljanak Miamiban. Cserébe a személyzet korlátlan mennyiségű étellel és itallal szórakoztatja őket. A hajó egy darabig nem is tud visszatérni, mivel Miami kikötőjében is kárt okozott a példátlan vihar. A cég más hajói ugyanakkor részt vesznek a térség lakosainak segélyezésében - írta az InfoRádió.