Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A csőd szélén áll a két romániai légitársaság, az állami tulajdonban levő Tarom és a fapados Blue Air is - idézte a Maszol Váradi Józsefet, a sikeres multinacionális vállalat, a Wizz Air vezérigazgatóját. „Jelentős veszteségeink voltak a járvány két évében, de a fizetőképességünk nem sérült.

Jelenleg a Wizz Air az egyetlen légitársaság Romániában, mely naprakész a kifizetések terén, mindenkit kifizettünk, a járvány idején is, a hatályos szerződések alapján. A többi légitársaság nem fizeti a beszállítóit, mivel technikai csődben vannak, de kormány- és állami támogatásokkal életben tartják őket. (…) Beszélhetek a Taromról és a Blue Airről, ezeknek a vállalatoknak pénzügyi problémáik vannak, nem fizetnek, a kudarc, a csőd felé tartanak” – nyilatkozta egy kolozsvári hírportálnak Váradi.

A magyar üzletemberrel készült interjú apropóját az adta, hogy május 4-én az Európai Unió Bírósága elutasította a Wizz Air által a Taromnak nyújtott 36,6 millió eurós állami támogatás kapcsán benyújtott óvást. A testület asztalán van még a Wizz Air egy másik óvása, melyet a Taromnak 2020 őszén nyújtott 19,3 milliós állami támogatás miatt adott be. A magyar alapítású fapados társaság óvással élt a Blue Airnek folyósított állami támogatás ügyében is, amiről szintén az Európai Unió Bíróságának kell döntenie.

Nem ez az első alkalom, hogy Váradi József jóslatokba bocsátkozik a Tarom jövőjét illetően. 2018-ban azt nyilatkozta, „csak idő kérdése, hogy a Tarom eltűnjön”. A Wizz Air más vezetői korábban egyértelművé tették, a cég szívesen átvenné a Tarom helyét a romániai piacon, ha a román nemzeti légitársaság csődbe menne.

A Wizz Air első embere nem a levegőbe beszél, amikor a Tarom csődjéről beszél. A vállalat 2008 óta folyamatosan veszteséggel működik, 2020 végén adósságállománya meghaladta az egymilliárd lejt (76,6 milliárd forint, a Megyeri híd építésének költségét meghaladó össze).