Talán az lenne a legjobb megoldás, ha a vendéglőkben szállítószalagok kötnék össze az asztalokat a konyhával, azokon érkezne az étel-ital a vendégekhez, emberi kéz érintése nélkül. Ez illene legjobban a koronavírus-járvány után újranyitó éttermekhez, amelyeknek rigorózus távolságtartási szabályokat kell betartaniuk, hogy minimálisra csökkentsék a fertőzés lehetőségét - vezeti fel a Financial Times a vendéglátóipar újranyitási stratégiáját áttekintő cikkét.

A legbiztonságosabb, ám üzletileg erősen kockázatos megoldást Richard Hodgson, a Yo! Sushi lánc vezérigazgatója vezeti elő: ők nem nyitnak ki addig, amíg a dolgozóiknak maszkban kellene lenniük, mert szerintük ennek a látványa eleve elriasztja a potenciális vendégeket.

Az emberek heteken át mást sem hallottak, mint hogy maradjanak otthon, tartsanak távolságot mindenkitől, kerüljék azokat a helyeket, ahol sokan megfordulnak, így kialakulhatott bennük egy félelem a vásárlással, az összejövetellel, a mások közelségével járó tevékenységekkel kapcsolatban. A kormányok két hónapja arra okítják a vendéglátóhelyek vendégeit, hogy kerüljék ezeket a helyszíneket, most kezdhetjük ennek ellenkezőjét, kezdhetjük meggyőzni őket arról, hogy nincs mitől tartaniuk - mondja Simon Emeny, a brit Fuller pubhálózat vezetője.

További gond

Ha sikerül is visszaépíteni az emberek biztonságérzetét, sokan közülük nem lesznek mostanában abban a helyzetben, hogy étteremben étkezzenek. Az USA-ban például több mint 36 millióan folyamodtak munkanélküliségi segélyért a karantén kezdete óta, az Egyesült Királyságban a Bank of England előrejelzése szerint az elmúlt 300 év legsúlyosabb recessziójába süllyed a gazdaság.

Az optimista cégvezetők bíznak abban, hogy mindezek ellenére vissza lehet szorítani az emberekben kialakult "távolságtartási ösztönt". A legjobb módszernek a vásárlási étvágy felkeltését tartják, amihez mire másra lenne szükség, mint óriási árkedvezményekre. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban egyaránt nagy leárazásokkal akarnak elrugaszkodni a padlóról, ahova a járvány idején kerültek. Egy vezető brit kiskereskedelmi cég első embere szerint a fenyegetés érzete sokszor nagyobb, mint a valóságos veszély.

Egy további trükk is segíthet igazolni ezt a véleményt: a vendéglátóipar igyekszik úgy bemutatni magát, mint amely viszonylag veszélytelen a sportrendezvényekhez képest. Mi legalább kontrollálni tudjuk hány embert engedünk be egyszerre a helyiségeinkbe, ami a sporteseményekről nem mondható el - mondta Tim Richards, a Vue mozihálózat vezérigazgatója.

Tudományos segítség

Az amerikai Simon Property Group, amely 200 bevásárlóközpontot üzemeltet járványügyi és közegészségügyi szakértők tanácsát kérte a nyitás előtt azzal kapcsolatban, milyen biztonsági szabályokat vezessenek be. Ezek figyelembevételével nyitottak és a vásárlók a cég vezetését is meglepték azzal, milyen jól reagáltak. Sam Fisher a Burley Fisher Books társtulajdonosa is a biztonságérzés erősítésében látja a megoldást. Egyik londoni boltjukban azt tervezik, hogy az érdeklődök a bejáratnál elmondhatják, mit keresnek, és az eladó viszi oda nekik a polcról a kiválasztott könyveket.

A Michelin-csillagos étteremláncot üzemeltető Jason Atherton egyebek mellett azt tervezi, hogy étkezőkocsin fogják odatolni a vendégeknek a kártyaleolvasó szerkezetet, amely mellett fertőtlenítő kendő is lesz, amivel letörölhetik a billentyűzetet, mielőtt használnák. A Cognovi viselkedéselemző cég vizsgálata igazolni látszik ezt a hozzáállást. A felmérés szerint az emberek a járvány idején messze kerülték a vendéglőket, de ahogy lecseng a veszély, szívesen látogatnák ezeket. Ben Gradwohl, a Cognovi társalapítója úgy véli, erősítheti bizalmukat, ha az éttermek jól látható helyen tájékoztatnák őket, milyen biztonsági protokollt követnek.

Szigorú, de szükséges

Ranjit Mathrani, a londoni Veeraswamy indiai étterem tulajdonosa azt tervezi, hogy a betérőket lázmérésnek vetik alá, és megkérik őket, hogy mielőtt letelepednek az asztaluk mellé, töröljék át fertőtlenítő kendővel a kezüket. Mathrani szerint egyébként alapvetően az emberek életkora határozza majd meg, kikre számíthatnak: az idősek nyilván ritkábban mennek majd vendéglőbe, mint a fiatalabbak. A fogyasztói szokásokat emellett befolyásolja az, hogy melyik országról beszélünk: a franciák várhatóan aggódóbak lesznek, míg az amerikaiak igyekeznek minél előbb visszatérni régi életükhöz.

Az óvatosság ezzel együtt indokolt: a friss közvélemény-kutatások szerint például az amerikaiak több mint felét nagyon aggasztja, hogy elmenjen egy bárba vagy moziba. Csak minden ötödik megkérdezett mondta azt, hogy nincs gondja a vendéglőbe járással vagy egy bevásárlóközpont felkeresésével a következő hónapban. Maruti Seth, egy franchise-rendszerben üzemelő Burger King étterem tulajdonosa fogalmazta meg a legvilágosabban, mi az, amire a vendéglátásnak fel kell készülnie. Szerinte a következő években az egészségügyi biztonság lesz a vendégek első számú szempontja, amikor éttermet választanak.