A Sony a pénzügyi év április-júniusi első negyedében 1,49 ezer milliárd jen, az előző évi 1,66 ezer milliárdnál 10,0 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel után 27,50 milliárd jen üzleti eredményt ért el, 59,0 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi, azonos időszakban teljesített 67,02 milliárd jenes eredményénél. A cég az adózás után 15,50 milliárd jen veszteséget könyvelt el, szemben a tavalyi 25,74 milliárd jen nyereséggel.

A jen árfolyamának erősödése, valamint az amerikai és európai szórakoztató elektronikai piaci forgalom visszaesése miatt a Sony csökkentette idei nyereség és értékesítési árbevétel előrejelzését. Eszerint a májusban jelzett 80 milliárd jen helyett nettó nyeresége 60 milliárd jen lehet, értékesítési árbevétele pedig 7,2 ezer milliárd jenre csökken a korábban várt 7,5 ezer milliárdról. A Sony nem változtatta meg, 200 milliárd jenen hagyta üzleti eredményre vonatkozó előrejelzését.

Az idei évre várt 60 milliárd jen nyereség minden csökkentés ellenére is pozitív eredmény, szemben a tavalyi 259,59 milliárd jenes veszteséggel. A Sony három egymást követő évet zárt veszteséggel.