Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A világ legnagyobb festékgyártója, a többek közt a Dulux-ot is gyártó holland Akzo Nobel 1,52 milliárd eurós veszteséget szenvedett el a negyedik negyedévben, szemben az egy évvel ezelőtti 56 millió eurós profitjával. Az üzleti eredmény 21 százalékkal 219 millió euróra esett, az értékesítés 2,7 százalékkal, 3,56 milliárd euróra csökkent.

A veszteséget az Imperial Chemical Industries 1,3 milliárdos költségleírása növelte, a céget 11,5 milliárd euróért tavaly vásárolta meg az Akzo Nobel, s további 200 millió eurót költött a vállalat integrálására és a munkahelyek csökkentésére.

Egy szeptemberi bejelentés szerint az Akzo 2011-ig munkaerő-állományának 12 százalékát leépíti, vagyis mintegy 3500 állást szűntet meg, ebből 1660-at már felszámoltak.

A cég a kilátásokat mérlegelve sem számít jelentősen javuló eredményekre, s a 2009-es évet is "kihívásokkal telinek" bélyegezte.